Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették a szerb rendőrök a háborús bűnök miatt keresett Ratko Mladic két távolabbi rokonát. Erről a szélsőséges nacionalista Szerb Radikális Párt egyik vezetője számolt be szerdán. A hatóságok még nem erősítették meg a két férfi elfogását.
Vágólapra másolva!

A rendőrség őrizetbe vette a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic tábornok két távolabbi rokonát, Miroslav és Vuko Jedicet. Erről a szélsőséges nacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) egyik vezetője, Natasa Jovanovic számolt be szerdán. A szebia-montenegrói parlamentben felszólaló Jovanovic szerint a rendőrség ezt követően át is kutatta az érintettek lakását. Jovanovic "undorítónak" nevezte a rendőrségi akciót és felszólította kollégáit, hagyják el az üléstermet.

"Megkezdődött a Mladic-család elleni nyílt nyomásgyakorlás. Náci módszereket alkalmaznak" - mondta az SRS egy másik vezetője, Milorad Mircic, aki nem közölt részleteket a családtagok elleni rendőri fellépésről. A szerb hatóságok egyelőre nem erősítették meg a hírt.

A Blic című szerb lap szerdai számában megjelent egy interjú Carla Del Pontével, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészével, aki közölte, reméli, hogy Mladicot rövidesen a hágai törvényszék elé állítják.

A szökésben lévő Ratko Mladicot, a boszniai szerbek volt vezérkari főnökét népirtással vádolják a Szarajevó elleni, közel tízezer halálos áldozatot követelő ostromban, valamint a közel 8000 muzulmán életét kioltó srebrenicai népirtásban játszott szerepe miatt.