Jövőre hazahozná a katonákat Irakból a szenátus

Vágólapra másolva!
2008. március 31-ét javasolta az amerikai szenátus az Irakból való amerikai csapatkivonás céldátumának. Bush elnök már bejelentette, megvétózza a kivonulási menetrendet.
Vágólapra másolva!

Kötelező érvénnyel előírta George Bush amerikai elnök számára az Irakban harcoló amerikai csapatok kivonásának menetrendjét a képviselőház pénteken elfogadott állásfoglalásában A törvényjavaslat szövege szerint az Egyesült Államoknak legkésőbb 2008 szeptemberéig ki kell vonnia csapatait az arab országból.

A kongresszus felsőháza 50-48 arányban elutasította egy az afganisztáni és iraki háború folytatására, valamint hazai terroristaellenes intézkedésekre bő 120 milliárd dollárt előirányzó törvénytervezet módosított változatát, amelyben nem szerepelt volna utalás az iraki kivonulásra.

A szenátusban most elfogadott elfogadott javaslatban - amely az amerikai csapatok Irakból való szakaszos kivonásnak idei megkezdését irányozza elő - a 2008. márciusi dátum csak mint cél, s nem mint követelés szerepel.

A hadi és belbiztonsági költségeket tartalmazó törvénytervezetről ezen héten rendezik a végszavazást. Bush elnök jó előre jelezte, megvétóz minden olyan javaslatot, amely csapatkivonási menetrendet írna elő.