Feltérképezné a muszlimokat a los angelesi rendőrség

Vágólapra másolva!
A Los Angeles-i rendőrség a terrorizmus elleni küzdelem jegyében feltérképezné, hogy a város mely negyedeiben élnek muszlimok. A rendőrök szerint ezzel megelőzhetőek lennének a terrorista merényletek, a jogvédők azonban tiltakoznak a szerintük vallási megkülönböztetést tükröző lépés ellen.
Vágólapra másolva!

"Tudni akarjuk, hol laknak a pakisztániak, az irániak, a csecsenek, hogy el tudjuk őket érni" - magyarázta Michael Downing, los angelesi rendőrfőnök-helyettes a Los Angeles Times pénteki számában, hogy a nagyváros rendőrsége (LAPD) fel akarja deríteni, melyik muszlim enklávé lehet hajlamos "erőszakos, ideológiai alapú szélsőségességre".

A Dowing által vezetett terrorizmusellenes osztály részletes képet akar alkotni a város muszlim közösségeiről, azok történelméről, népességi adatairól, etnikai összetételéről, továbbá kulturális szokásairól, társadalmi helyzetéről, kapcsolatrendszeréről. Becslések szerint Los Angelesben és környékén 500 ezer muszlim él, ez a második legnagyobb ilyen közösség New York után.

Downing egy interjúban azt mondta, megelőző taktikáról van szó, fel akarják mérni a beilleszkedésre képtelen csoportokat, amelyeknek némely tagja hajlamosabb lehet merényletek elkövetésére.

Az LAPD terve ellen több muszlim csoport és a dél-kaliforniai Amerikai Polgárjogi Szövetség (ACLU) is tiltakozott. A rendőrségnek írott levelükben hangsúlyozták: a faji megkülönböztetéssel egyenértékű és törvénybe ütköző a vallási megkülönböztetés, amikor a város egyes lakói ellen hitük miatt vizsgálatot indítanak, megfigyelik őket, adatokat gyűjtenek róluk.

Hussam Ayloush, az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsának helyi vezetője szerint a muszlim negyedek összeírása vallási-politikai elemzőkké változtatja a rendőröket, akiknek pedig a bűnözés elleni fellépés és a törvények betartatása lenne a feladatuk. Ki dönti el, hogy kik a mérsékelt muszlimok? - kérdezte, s megjegyezte, hogy az al-Kaida sosem tudott gyökeret verni az Egyesült Államokban, nem volt képes támogatást szerezni vagy rokonszenvet ébreszteni az amerikai muszlimok körében.