Szélsőséges gyerekek aggasztják a brit elhárítást

Vágólapra másolva!
Már 15 éves gyerekeket is beszerveznek olyan iszlám szélsőségesek, akik veszélyt jelentenek Nagy-Britanniára - figyelmeztetett a brit belső elhárítás, az MI5 főnöke. Beszélt arról is, hogy eközben sok energiát kötnek le az orosz kémek, akik állítólag ugyanolyan aktívak most is, mint a hidegháború idején voltak.
Vágólapra másolva!

Meredeken növekedett az elmúlt egy évben a terrorcselekményekre hajlamosnak tartott személyek száma Nagy-Britanniában, és már gyerekek is vannak köztük - mondta hétfőn nyilvánosságra hozott beszédében a brit belső elhárítás (MI5) főnöke, aki szerint a továbbra is szinte hidegháborús mérteket öltő orosz kémkedés sok energiát elvon a terrorveszély kezelésétől.

Jonathan Evans egy manchesteri szakkonferencián azt mondta: az MI5 jelenleg kétezer terrorgyanús személyt figyel, ez 400-zal több, mint egy éve. Evans szerint mindeközben ugyanannyi orosz titkosügynök dolgozik Nagy-Britanniában, mint a hidegháború idején, és az ő tevékenységük figyelésére is energiát kell fordítani.

A brit sajtó már tavaly a hidegháború időszakára jellemző intenzitású orosz kémtevékenységről szóló értesüléseket közölt. A The Sunday Telegraph, a legnagyobb vasárnapi brit konzervatív lap brit kormányforrásokat idézve tavaly decemberben azt írta: Nagy-Britanniában jól szervezett orosz kémhálózat működik, amelynek ügynökei főleg az orosz emigránsoknak és a Putyin-rezsim ellenzőinek mozgását, tevékenységét figyelik.

A lap szerint a Nagy-Britanniában dolgozó orosz diplomaták ötöde tagja ennek a kémhálózatnak, amely az orosz ellenzékiek figyelése mellett üzletembereket, brit parlamenti képviselőket és tudósokat is célkeresztjébe vett, kereskedelmi és államtitkok megszerzése végett.

A fenyegetés olyan szintű, hogy a legnagyobb brit vállalatok, köztük a BP olajcég vagy a Centrica országos nagybani gázszolgáltató vezetőit az MI5 figyelmeztette arra, hogy őket is megkörnyékezhetik - állt a The Sunday Telegraph tavaly év végi értesülésében.

Az MI5 vezetője mostani előadásában ugyanerről azt mondta: nemcsak Oroszország, hanem "számos más ország is" jelentős erőfeszítéseket tesz "érzékeny" brit polgári és katonai technológiák ellopására, politikai és gazdasági hírszerzési adatok megszerzésére.

Az iszlám terrorfenyegetésről Jonathan Evans kijelentette: az "aggályos tevékenység miatt" figyelt személyek száma részben a felderítés hatékonyságának javulása miatt emelkedik, de azért is, mert folyamatosan növekszik a szélsőséges ideológiák szolgálatába szegődők tényleges száma. Az elhárítás vezetője szerint a toborzók módszeresen és szándékosan fiatalokat vesznek célba. Mint mondta, nem ritka 15 éves gyerekek beszervezése sem. Hozzátette: nem hiszi, hogy a Nagy-Britannia elleni terrorfenyegetés már tetőzött volna.

Ezt a nézetet a brit kormány nemzetbiztonsági szakminisztere is osztja. Lord Alan West tengernagy múlt héten megjelent londoni sajtónyilatkozatában azt mondta: a terrorfenyegetés leküzdése akár 30 évet is igénybe vehet. Az MI5 előző vezetője, Eliza Manningham-Buller tavaly év végén, egy zártkörű előadáson szintén úgy vélekedett: Nagy-Britanniának "súlyos, sőt növekvő" terrorveszéllyel kell szembenéznie, várhatóan "még egy nemzedéken át".