Lemondott az ukrán külügyminiszter

Vágólapra másolva!
Borisz Taraszjuk ukrán külügyminiszter, Viktor Juscsenko elnök Nyugat-barát külpolitikájának legfőbb támasza kedden bejelentette, hogy lemondott posztjáról. A parlament december 1-jén menesztette Taraszjukot, de az elnök rendeletben utasította a minisztert teendői további ellátására.
Vágólapra másolva!

"Ukrajna elnöke úgy döntött, hogy elfogadja a lemondásomat" - közölte Taraszjuk az ukrán televízió által közvetített sajtóértekezletén. Taraszjuk reményét fejezte ki, hogy Viktor Juscsenko, akinek a tavaly életbe lépett alkotmánymódosítás jelentősen megkurtította a jogköreit, rövidesen kinevezi az utódját.

A lemondott külügyminiszter hangsúlyozta, hogy 2006 decembere óta a parlamenti koalíció gátolta a tárca munkáját. A minisztérium számláit átmenetileg zárolták, így veszélybe került a külügyi dolgozók fizetésének, illetve a külföldi képviseletek bérének kifizetése.

Taraszjuk, aki Juscsenko egyik legközelebbi szövetségese volt az elnököt hatalomra juttató 2004. évi "narancsszínű forradalom" idején, egyike volt az államfőhöz továbbra is hű minisztereknek, amikor annak legfőbb vetélytársa, Viktor Janukovics kormányfőként augusztusban hivatalba lépett.

Borisz Taraszjuk kiállt az elnök külpolitikája mellett, amellyel Juscsenko ki kívánta vezetni a volt szovjet köztársaságot a nagy szomszéd, Oroszország árnyékából és Kijev európai uniós és NATO-tagságát szorgalmazta.

Juscsenko 2005 januárjában lépett hivatalba azzal a tervvel, hogy javítja a Nyugat és Ukrajna közötti viszonyt, de a forradalomban részt vett erők megosztottsága miatt első kormánya felbomlott. Az elnök szövetségesei rosszul szerepeltek a tavaly márciusi parlamenti választásokon, és hosszú ideig nem tudtak kormányt alakítani, míg végül Juscsenko az oroszbarátként nyilvántartott Janukovicsot bízta meg a kormányalakítással. A Janukovics-kormány álláspontja szerint Ukrajna NATO-tagsága jelenleg nincs napirenden.

Taraszjuk lemondásával a kormányban Anatolij Hricenko védelmi miniszter maradt Juscsenko egyetlen szövetségese. Az elnök hatáskörébe az alkotmánymódosítás után csupán néhány miniszternek - közöttük a külügyi és a védelmi tárca vezetőjének - a kinevezése tartozik, a kormánnyal és a parlamenttel konzultálva.

Irina Vannikova, az államfő szóvivője megerősítette, hogy Viktor Juscsenko elfogadta Taraszjuk lemondását, és a külügyminiszteri teendők ellátásával az új tárcavezető kinevezéséig első helyettesét, Volodimir Ohrizkót bízta meg. Ohrizko képviseli majd Ukrajnát az Európai Unió külügyminisztereivel február 6-ra tervezett tanácskozáson.