Tízezrek követelték az iraki kivonulást New Yorkban

Vágólapra másolva!
Több tízezer ember vonult fel New Yorkban vasárnap, hogy tiltakozzon az iraki háború ellen, és az amerikai csapatok kivonását szorgalmazza. Az Egyesült Államokban a hétvégén egymást érték a békemegmodzulások, és a háború kitörésének negyedik évfordulóján - hétfőn - is lesznek demonstrációk.
Vágólapra másolva!

Legalább 30 ezren tüntettek vasárnap New Yorkban az amerikai csapatok iraki kivonulását követelve a háború kitörésének 4. évfordulója előtt egy nappal. A megmozdulást az Együtt a Békéért és az Igazságért (United for Peace and Justice) nevű mozgalom szervezte. Tagjai közül sokan emlékeztettek arra, hogy éppen 40 éve, 1967-ben kezdődtek meg a nagy, világvisszhangot kiváltó tömegtüntetések a vietnami háború ellen.

A tüntetők, akiknek élén a pacifista elkötelezettségéről ismert színész, Tim Robbins és az iraki szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadó José Vasquez őrmester haladt, New York állam demokrata párti szenátorainak, Hillary Clintonnak és Charles Schumernek az irodája elé vonultak. "Meg akarjuk mondani kongresszusi választottainknak, hogy szálljanak szembe Bush elnökkel. Ha az elnök nem hajlandó cselekedni, ha megvétóz minden olyan törvényt, amely a katonák kivonásának menetrendjét javasolja, a kongresszusnak élnie kell alkotmányos hatalmával" - hangsúlyozta Leslie Kielson, a mozgalom egyik vezetője, utalva arra, hogy a törvényhozás kezdeményezheti az elnök leváltásához vezető eljárást.

A New York-i tüntetés folytatása volt a hét végén tartott amerikai tiltakozásoknak. Szombaton Washingtonban és Los Angelesben, vasárnap San Franciscóban vonultak az utcára a béke hívei. "Busht dobjátok ki, ne a bombákat" - hangzott az egyik jelszó, de akadtak olyanok is, amelyek óva intettek egy esetleges Irán elleni amerikai katonai akciótól.

Eközben vasárnap több amerikai tv-csatorna is megszólaltatta Robert Gates védelmi minisztert és Stephen Hadley-t, Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját. Mindketten arra figyelmeztettek, hogy komoly veszélyekkel járhat az Irakból való korai kivonulás.

A hét végén újabb nyolc amerikai katona halt meg Irakban, így a 2003 márciusi invázió óta már 3220 amerikai katona vesztette életét a közép-keleti országban. Hétfőre újabb tiltakozást szerveznek a háború ellen, a MoveOn nevű szervezet felhívására gyertyás virrasztást lesz több amerikai nagyvárosban.