Benzinkutakat gyújtottak fel az iráni tüntetők

Vágólapra másolva!
Tizenkét benzinkutat gyújtottak fel iráni fiatalok kedden este Teheránban tiltakozásul a szerdán bevezetett benzinkorlátozás miatt. Az iráni kormány döntése értelmében ugyanis szerdától az autósok havonta legfeljebb száz liter üzemanyagot tankolhatnak járművenként.
Vágólapra másolva!

Autógumikat és deszkákat égettek az utcán, köveket hajigáltak, és benzinkutakat is felgyújtottak tiltakozó fiatalok az iráni fővárosban, miután a kormány korlátozta a havonta autónként vásárolható üzemanyag mennyiségét. Teherán tűzoltó-parancsnokságának vezetője elmondta, hogy összesen 21 hívást kaptak, de a tűzoltóknak végül is 12 esetben kellett megfékezniük a lángokat. A tüntetők többek között Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt szidalmazták. "Fegyverek, rakéták, tankok, Ahmadinezsádot meg kell ölni" - skandálták.

Az iráni olajügyi minisztérium kedden este jelentette be, hogy - mint fogalmaztak, energiatakarékossági okokból - szerdától az autósok és motorosok csak meghatározott mennyiségű üzemanyagot tankolhatnak. Az átlag autós havonta járművenként legfeljebb száz litert - aki vegyes üzemű (benzinnel és gázzal hajtott) négykerekűt vezet, még kevesebbet -, a hivatásos taxisofőrök 800 litert kaphat, a kormányzati autók esetében pedig 300 liter megengedett.

A bejelentés hírére hosszú sorok alakultak ki a benzinkutaknál, mert aki csak tehette, még az intézkedés éjféli életbe lépése előtt igyekezett teletankolni autóját. A benzinadagok bevezetésével Irán feltehetőleg elébe kíván menni az ellene érvényben lévő ENSZ-szankciók várható megszigorításának. Az ázsiai országra vitatott atomprogramja miatt vetett ki büntetőintézkedéseket az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

Irán hiába a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) második legnagyobb olajtermelője, a lakosság üzemanyagigényét kénytelen importból fedezni, mert nem rendelkezik elégséges belföldi finomítókapacitással. Az üzemanyagimport jókora terhet ró az államháztartásra, miután az állam jelentős ártámogatással kedvez az autósoknak: egy közelmúltbeli 25 százalékos benzináremelés ellenére is átszámítva nyolc eurócentet (20 forintot) kérnek a töltőállomásoknál egy liter benzinért az iszlám köztársaságban.