Biztos győzelmében a horvát kormányfő

Vágólapra másolva!
A távozó horvát kormányfő és az ellenzék egyaránt bizonyos a vasárnapi parlamenti választáson aratott győzelmében.
Vágólapra másolva!

Ivo Sanader leköszönő kormányfő vasárnap este bejelentette, hogy előzőleg közölte Stipe Mesic elnökkel: azt várja, hogy őt bízzák meg az új kormány megalakításával, és - mint mondta - Mesic egyetértett vele. Az ellenzéki szociáldemokraták szintén közölték, hogy képesek parlamenti többséget létrehozni.

A konzervatív politikus újságírók előtt hangsúlyozta: a végeredmény kihirdetéséig nem jelenti be a győzelmét, de "egyértelműen nyertek".

"Sínen vagyunk a kormányalakításhoz, miután tárgyalásokat folytattunk azokkal, akik úgy gondolják, hogy Horvátországnak változásra, új, tehetségesebb és becsületesebb kormányra van szüksége" - szögezte le sajtótájékoztatóján Zoran Milanovic, a Horvátországi Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke.

A szavazatok mintegy egyharmadának feldolgozása után Sanader pártjának, a Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) várhatóan 60, az SDP-nek 57 pedig képviselői helye lesz a törvényhozásban. Ezekben az eredményekben nem szerepelnek a diaszpórában leadott szavazatok, amelyek révén a közszolgálati televízió szerint a HDZ további négy képviselői helyhez juthat. Győzelme esetén azonban mindkét pártnak koalíciós partnerre lesz szüksége a kormányalakításhoz.