Kihirdették Szaakasvili pártjának győzelmét

Vágólapra másolva!
Nagyarányú győzelmet aratott a grúz parlamenti választásokon Mihail Szaakasvili pártja a választási bizottság előzetes végeredménye szerint. Az ellenzék azt állítja, csalás történt, és tüntetésekre szólított fel. Nemzetközi megfigyelők szerint voltak hiányosságok, de azok nem befolyásolták érdemben az eredményt.
Vágólapra másolva!

Mihail Szaakasvili elnök Egységes Nemzeti Mozgalom pártja 62,8, a kilenc pártot tömörítő Egységes Ellenzék tömb 13,6 százalékot szerzett a grúziai parlamenti választáson a központi választási bizottság csütörtökön délelőtt közzétett eredménye szerint. E mellett bejutott a parlamentbe két további, ellenzékinek nevezett párt: a Kereszténydemokrata Mozgalom 8,6, a Munkáspárt 6,1 százalékkal. A többi szervezet és tömb nem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot.

A viszonylag új Kereszténydemokrata Mozgalom megfigyelők szerint a hatalom támogatását élvezve jött létre és ért el meglepően jó eredményt. Mihail Szaakasvili csütörtök reggel kijelentette: az új parlament jóval sokszínűbb az eddiginél, és ő kész együttműködni a testületbe jutott pártokkal, továbbá valós lehetőséget biztosítani számukra az ország irányítása feletti ellenőrzéshez. Végül köszönetet mondott a választási részvételért, amely nem hivatalos adatok szerint 52 százalék volt.

Az ellenzék nevében Gia Tortladze, az Egyesült Ellenzék tömb egyik vezetője az exit poll eredményének közzététele után népfelkelést helyezett kilátásba arra az esetre, ha a hivatalos eredmény is olyan lesz, mint a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló előrejelzés. Salva Natelasvili, a Grúz Munkáspárt vezetője egyenesen azt mondta: az ellenzék 40-30 arányban győzött az Egyesült Nemzeti Mozgalom kormánypárt ellen. A felvonult tüntetők ugyanakkor hiába várták az ellenzéki pártok és az egyesült ellenzék több vezetőjét, csupán néhányan szóltak a tüntetőkhöz, s azok azt mondták, mindenki saját választókörzetében védje az ellenzék jelöltjeit, megfigyelőit a csalásoktól.

A központi választási bizottság bejelentette azt is: kisebb-nagyobb szabálysértések miatt 12 körzetben megsemmisítették az eredményt, ez azonban nem befolyásolja a választások kimenetelét. A nemzetközi megfigyelők első nyilatkozataik szerint nem tapasztaltak különösebb szabálysértéseket. Eörsi Mátyás, SZDSZ-es képviselő, aki az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének megfigyelői csoportja élén tartózkodik az országban azt mondta: a januári elnökválasztáshoz képest némi javulás mutatkozott, kevesebb volt a feszültség, de nagyon komoly politikai és technikai problémák jelentkeztek, amelyek azonban az eredményeket nem befolyásolják.