Elhunyt Csingiz Ajtmatov kirgiz író

2008.06.11. 1:03

Életének 79. évében, egy nürnbergi klinikán elhunyt Csingiz Ajtmatov, a leghíresebb kirgiz író. A halál közvetlen oka tüdőgyulladás volt, azonban már hetek óta feküdt kómában, miután rosszul lett, épp mikor Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényéből készülő film díszleteit mutatták be neki Németországban. Ajtmatov sokoldalú alkotó és népének nagy embere volt, olyan, aki hitelesen tudta képviselni Kirgíziát a Szovjetunióban, majd annak felbomlása után az egész világ előtt is.

Csingiz Ajtmatov egészségének hanyatlása már az ezredforduló környékén elkezdődött, 2004-ben felgyógyult ugyan egy szívrohamból, de mint maga mondta, soha nem lett utána már a régi. 2006-ban még hallgathattuk a Könyvvásár vendégeként, de idén márciusra úgy döntött, lemond összes hivatalos titulusáról. Visszavonulásáig ő képviselte Kirgíziát a NATO-ban, az EU-ban, az UNESCO-ban és országa állandó nagykövete is volt a Benelux államokban. Idén a türk nyelvcsoport összekötötte országok közös bizottságot állítottak föl, hogy Nobel-díjra terjesszék elő az írót.

Ajtmatov 1928-ban született Kirgíziában, élete első részét nomádként vándorolva élte le, ahogy akkoriban szinte minden honfitársa. Nevében a Csingiz Dzsingisz kánra utal, édesapja részt vett a szovjet forradalomban és az azt követő átalakításokban. Ajtmatov maga is megélhette, hogyan alakul át Kirgízia az orosz birodalom távoli hegyvidékéből a Szovjetunió egyik tagköztársaságává. Apját Sztálin állami rendőrsége a harmincas évek végének tisztogatásaikor "burzsoá nacionalizmussal" vádolta meg és kivégezte.

Csingiz kilenc éves volt ekkor, édesanyjával egy kis faluban telepedtek le. Itt járt iskolába, 14 évesen már a tanácselnök segédje volt. Dolgozott rakodómunkásként, adószedőként, üzemeltetett gépeket a falu gazdaságában. Később állatorvosi diplomát szerzett, de első tudományos munkáját mégis a kirgiz nyelvről írta. Miután megjelentek első novellái, felvételt nyert a moszkvai Gorkij intézetbe. A világhír már nagyon korán eljött, a Dzsamila szerelme a szovjet világban és azon kívül is hatalmas siker lett. Hazánkban nagyjából Szolzsenyicinnel sorolják párba, de Ajtmatov nem támadta Sztálint. Nyíltan nem támadta soha a szovjet rendszert sem, ideológia alapon soha nem szállt szembe vele. Mégis, műveinek hatalmas humanizmusa, az ember, mint mindenek feletti érték, a múlt, az örökség, a természet erőinek tiszteletére tanítás világosan szemben állt a végtelenül cinikus kommunista renddel.

Legismertebb műve talán A versenyló halála, a legtöbb gimnáziumi tananyagban ma is kötelező olvasmány. Legjelentősebbnek mégis Az évszázadnál hosszabb ez a nap-ot mondanánk, ezt az egyetlen napon (Sztálin halálának napján) játszódó eposzt, mely valójában egy kis nép és a nagy szovjet akarat szembenállását mutatja be számtalan szimbólumban (a temetni induló emberek, akik útját az ősi temetőhöz a rakétakilövő-állomás állja el, az anyját megölő fiú, a kínok között múltját elfelejtő mankurt).

Stílusát leginkább a mágikus realizmushoz tudnánk hasonlítani, de ne az álmos spanyol gyarmatok lecsúszott nemessége, vagy a hőgutát kapott moszkvai utcákon feltűnő hatalmas fekete kandúr jusson eszünkbe. Ajtmatov a kirgiz föld mítoszait és legendáit fonta bele szereplőinek gondolataiba, az ő szellemei a dúló szélben és a morajló tengerekben rejteznek, csak sejtetve magukat, mégis erősen vannak jelen. Témái mindig kis csoportokhoz, törzsekhez, családokhoz kötődnek, a levegőben többnyire ott az elmúlás szaga, a küszködés, az eltűnő múlt. Mindezt Ajtmatov hősei mindig csendes belenyugvással, tartással szemlélik és - figyeljünk oda rá - ennek ellenére sem inti soha népét a bezárkózásra. Azt mondja, az értékeket, belül, magunkba rejtve és nem ideológiákba csomagolva vihetjük csak tovább, adhatjuk át a változó korban. Az ifjú országok és nemzetek üzenete szerint nem a beolvadás, nem az elzárkózás, hanem az értő követés útját kell járják.

Magyarul is megjelent kötetei:

Dzsamila szerelme (1958)
Az Első tanító (1962)
A versenyló halála (1966)
A Fehér Hajó (1970)
Tengerparton futó tarka kutya (1978)
Évszázadnál hosszabb ez a nap (1980)
Vesztőhely (1988)
Dzsingisz kán fehér fellege (magyar kiadás: 2007)