Menekültek fulladtak vízbe Albániában

Vágólapra másolva!
Görögország felé tartó menekültek csónakja süllyedt el Albániában vasárnap este. Az utóbbi években több ezer ember halt meg az albán vizeken, miközben Olaszországba vagy Görögországba próbáltak eljutni.
Vágólapra másolva!

Elsüllyedt egy menekültekkel teli csónak vasárnap este Albánia déli csücskében, a Butrinti-tavon, a parttól 60 méterre. Egy fiatal nőt és három hónapos csecsemőjét már nem sikerült élve kimenteni a vízből - közölte a rendőrség.

A csónakon13 ember zsúfolódott össze. A rendőrség aznap feltartóztatott egy másik csónakot, amelyen szintén 13 ember szorongott. Mindkét csoport a szomszédos Görögországba akart eljutni illegálisan.

A rendőrség őrizetbe vette az egyik csónak tulajdonosát és egy másik embert. Az elmúlt néhány évben több ezren vesztették életüket az albán vizeken, miközben megpróbálták elérni az olasz, illetve a görög partokat.