Sírva búcsúzott a hírbe hozott francia miniszter

Vágólapra másolva!
Állítólag sírva vette tudomásul Rachida Dati francia igazságügyi miniszter, hogy távoznia kell posztjáról. Nicholas Sarkozy államfő ugyanis azt javasolta neki, hogy induljon el az európai parlamenti választáson, és a képviselő-jelöltség nem fér össze a miniszteri poszttal. A minisztert számos szakmai kritika érte az utóbbi időben, de magánélete miatt is támadták, hírbe hozták még Nicholas Sarkozy testvérével is.
Vágólapra másolva!

Búcsút mondhat miniszterségének Rachida Dati, aki a francia igazságügyi tárcát vezeti. Az észak-afrikai származású politikus indul az idei európai parlamenti választásokon, és a két feladat kizárja egymást. A képviselőséget állítólag maga Nicholas Sarkozy ajánlotta fel neki, hogy tisztességgel vonulhasson vissza a kormányból - írja a brit Times a francia kormánypárt egy vezető tisztségviselőjére hivatkozva. A Le Figaro szerint Sarkozy azt is megígérte, hogy segíti otthoni politikai karrierjében is.

A búcsúzás állítólag nem volt zökkenőmentes, francia sajtóhíradások szerint a miniszter sírva utasította el távozását, az államfő pedig kiabált.

A Sarkozy-kormány korábbi sztárját, az első észak-afrikai bevándorló családból származó politikust, aki ilyen magas állami pozícióba jutott, az utóbbi hónapokban több támadás is érte. A bírók és az ügyvédek azért kritizálták, mert megkérdezésük nélkül vitt át fontos reformokat az igazságszolgáltatáson, tanácsadói közül pedig sokan vezetési stílusa miatt mondtak fel.

A szakmai kritikák mellett magánélete miatt is a figyelem központjába került a miniszter. Elsősorban gyermeke apjával kapcsolatban cikkeztek róla, számos találgatás látott napvilágot a férfi személyéről. Egy marokkói lap José Maria Aznar volt spanyol kormányfővel hozta össze, de felmerült Nicholas Sarkozy öccse, Francois neve is, sőt van, aki magára az államfőre tippelt. Ugyancsak heves kritikák érték Datit nőjogi szervezetek részéről amiatt, hogy gyermeke - akit császármetszéssel hozott világra januér elején - születése után öt nappal visszament dolgozni.