Braziliát is elérte az új típusú influenza

Vágólapra másolva!
Braziliában és Argentínában is találtak új típusú influenzával fertőzött betegeket, Kanadában pedig az új vírus okozhatta egy idős nő halálát. Kétezer-ötszázra emelkedett világszerte a bizonyított újinfluenzás esetek száma, és 44 ember halálát okozta biztosan a fertőzés. Amerikai kutatók közben arra figyelmeztetnek, hogy újfajta, állatokról emberre terjedő vírusok bukkanhatnak fel.
Vágólapra másolva!

Két újabb országban jelent meg bizonyíthatóan az új típusú influenza vírusa: Argentínában egy esetről számoltak be csütörtökön az egészségügyi hatóságok, Brazíliában pedig négy embernél diagnosztizálták a kórt. Az argentínai férfi Mexikóból tért vissza, a braziloknál pedig hárman Mexikóból, a negyedik pedig az Egyesült Államokból érkezett.

A CBC televízió csütörtök esti híre szerint Kanadában, Alberta tartományban meghalt egy idős nő, akit megfertőzött az új típusú influenza vírusa. Egyelőre nem tudni, hogy ez okozta-e a halálát. Ha igen, akkor ő lenne a betegség első kanadai áldozata. Eddig csak Mexikóban és az Egyesült Államokban haltak meg emberek az új influenzától.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) pénteken közölt mérlege szerint 2500-ra emelkedett világszerte a bizonyítottan új típusú influenzás esetek száma. A fertőzések több mint 90 százaléka Mexikóban, az Egyesült Államokban és Kanadában fordult elő. Argentínával és Brazíliával együtt 26-ra nőtt az érintett országok száma. Mexikóban 42, az Egyesült Államokban két ember halálát okozta biztosan az új influenza.

A járvány legfőbb gócpontjában, Mexikóban csütörtökön újraindult a tanítás a gimnáziumokban és az egyetemeken. Kinyitottak a mozik, színházak, bárok, diszkók. José Angel Cordova egészségügyi miniszter szerint a járvány visszaszorulóban van, de a vírus még mindig nem tűnt el, azaz az elővigyázatossági intézkedéseket továbbra is be kell tartani.

Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólított pénteken minden országot, hogy ne zárjanak karanténba egészséges utasokat csak azért, mert mexikói állampolgárok. Az ilyen eljárás sérti a nemzetközi jogot - mondta.

A holland egészségügyi hatóságok bejelentették pénteken a harmadik hollandiai új típusú influenzás esetet. Az 52 éves beteg ezen a héten tért haza Mexikóból. Állapota javul. Spanyolországban hét újabb bizonyított esetet jelentettek be. Ezzel 88-ra nőtt az országban előfordult új influenzás megbetegedések száma.

Az orosz egészségügyi hatóság eltanácsolta pénteken az orosz állampolgárokat attól, hogy az Egyesült Államokba utazzanak. Eddig csak Mexikóra nézve volt érvényben hasonló figyelmeztetés. Moszkva Spanyolországot is kockázatos területnek tartja az új influenza szempontjából. Erre hivatkozva megtiltotta a héten a spanyolországi disznóhús importját. Oroszországból még nem jeleztek új influenzás megbetegedést.

Régóta cirkulál

Az állati eredetű influenzavírusok folyamatos fenyegetést jelentenek az ember számára, így az orvosoknak állandóan figyelemmel kell kísérniük e kórokozók okozta megbetegedéseket - hangsúlyozzák amerikai kutatók, akik a New England Journal of Medicine című orvosi szaklapban publikálták tanulmányukat. A sertésinfluenzából kialakult járványt taglaló első beszámoló a kórokozót "Frankenstein-víruskoktélnak" nevezi, amelyben keverednek a sertés, a humán, valamint a madárinfluenza vírusának elemei.

A kutatók szerint a komplex vírus már 1998 óta "cirkulál". Lyn Finelli, az Egyesült Államok Járványügyi Központjának kutatója munkatársaival 11 olyan személyről számol be, akik 2005 óta megfertőződtek az új influenzavírus elődjével. A betegek egy kivételével közvetlenül a sertésektől fertőződtek meg. A sertéseket már hosszú idő óta egyfajta potenciális keverőedényként tartják számon, amelyek szervezetében a különböző influenzavírusok "csereberélhetik" génjeiket.

Hasonló víruskoktélok a jövőben is kialakulhatnak, és járványokat okozhatnak. "A legújabb események fényében a sertés-, humán- és állati influenzavírusok keveredése miatt elkerülhetetlen az influenzavírusok új nemzedékének megjelenése, amelyek világjárványt okozhatnak" - hangsúlyozzák a kutatók.