Belebukott a képviselői arcátlanságba a brit alsóház elnöke

Vágólapra másolva!
Várhatóan kedden jelenti be a lemondását a brit parlament alsóházának elnöke. A távozás oka, hogy a képviselők több olyan tételt is elszámoltak költségtérítésként, amelyeket nem lehetett volna. Utoljára 300 éve fordult elő, hogy távozni kényszerült a brit alsóház elnöke.
Vágólapra másolva!

Lemond a brit parlament alsóházának elnöke a képviselői költségtérítések miatt kirobbant botrány miatt - írja a BBC.

Michael Martin, aki 2000 óta a brit alsóház elnöke, várhatóan kedden jelenti be a távozását. A BBC szerint az elmúlt 300 évben nem fordult elő hasonló helyzet.

A Daily Telegraph című brit napilap május elején riportsorozatban tárta fel, hogy az alsóházi képviselők - kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt - mi mindent számoltak el maguknak hivatalos költségként.

A felsorolt tételek között szerepeltek férfi kormánytag által elszámolt női ruhák, a konzervatív ellenzék egyik vezetője pedig teniszpályájának szivárgó öntözőcsövét javíttatta az adófizetők pénzén.

Több képviselő a házelnököt is felelősnek tartja a kialakult helyzetért, és ellene a héten bizalmatlansági indítványt terjesztettek be.