Izland beadta uniós csatlakozási kérelmét

Vágólapra másolva!
Benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Uniónak Izland, miután a parlament - kis többséggel - úgy döntött, belépne az unióba. Az izlandiak megosztottak a kérdésben.
Vágólapra másolva!

Izland átnyújtotta pénteken a csatlakozási kérelmét az Európai Unió soros elnökségének, mindössze egy nappal azután, hogy a parlament szűk többsége megszavazta az erről szóló döntést - közölte az izlandi külügyminisztérium szóvivője. Most megvárjuk, hogy mint mond az unió - tette hozzá.

Elemzők szerint, ha minden rendben halad, Izland a belépésre várók sorának elejére ugorhat, és megelőzheti a csatlakozással az olyan délkelet-európai országokat, mint Horvátország.

Az izlandiak megosztottak az ügyben, amit tükröz a parlamenti szavazás aránya is: 33 igennel 28 nem állt szemben. Az emberek attól tartanak, hogy elvesztik függetlenségüket a távoli Brüsszel javára. A friss közvélemény-kutatások csak kis többséget jeleznek a csatlakozás mellett, amely 2013-ban képzelhető el.