Bekérették csütörtökön délután a pozsonyi magyar nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba, hogy tolmácsolják neki a Szlovák Köztársaság felháborodását Balázs Péter magyar külügyminiszternek a müncheni Süddeutsche Zeitungban megjelent interjúja miatt - közölte az MTI tudósítójával Peter Stano, a szlovák külügyminisztérium szóvivője. A szlovák külügyi tárca szerint Balázs több kijelentése is elfogadhatatlan és érthetetlen.
A müncheni lap csütörtöki számában megjelent interjúban a magyar külügyminiszter többek közt azt mondta, a Ceausescu alatti Romániára emlékeztet, ami Szlovákiában a nyelvtörvénnyel történik, hogy állami eszközökkel akarják egységesíteni a nyelvhasználatot. Balázs azt mondta, a szlovákokat részben az vezeti, hogy bosszút álljanak a 19. század végi magyarosító törekvések miatt.
"Magyarország Szlovákia idősebb testvére. De a kisebb testvért európai modorra is tanítanunk kell" - jelentette ki a miniszter, aki szerint az is problémát jelent, hogy az Európai Unióban a schengeni szerződés következtében eltűntek a határok, pedig csak 1993 óta létezik az önálló szlovák állam. "Szegény szlovákok már megint nem vonhatják fel többé zászlójukat egyenruhában az országhatáron" - mondta a magyar külügyminiszter.