Túlélt egy bizalmatlansági indítványt a román miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Megbukott hétfőn a román parlamentben az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány, amelyet a bértörvény elfogadásához kötöttek volna, így az Emil Boc miniszterelnök vezette kormány hivatalban maradhat és a bértörvényt is elfogadják.
Vágólapra másolva!

A román parlament két háza hétfőn szavazott együttes ülésen az ellenzéki szociáldemokraták és liberálisok által beterjesztett bizalmatlansági indítványról, amelyet a közalkalmazottak 2011-es bérezésére vonatkozó jogszabály kapcsán nyújtottak be a törvényhozói testület elé.

A Transindex szerint a bértörvény a közalkalmazottak fizetésének 15 százalékos fejlesztését írja elő. Az emelést azonban egy 25 százalékos bércsökkentés előzte meg a közszférában, illetve az állami alkalmazottak elveszítik a 13. fizetésüket, nem kapnak étkezési, ajándék, illetve üdülőjegyeket, megvonják tőlük a bónuszokat, pótlékokat és a túlóráikra nem pénzt, hanem szabadidőt kapnak.