Hűtlenség miatt válna Tőkés László felesége

2010.03.29. 13:28

Többek között hűtlenség miatt kérte házasságuk felbontását Tőkés Edit, Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök felesége. Tőkés Edit szerint férje terrorizálta őt, és lelki sérüléseket is okozott neki. Tőkés László élete legnagyobb próbatételének nevezte a válást.

Válókeresetet adott be Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök ellen felesége, aki hűtlenséggel vádolja a jelenleg európai parlamenti képviselőként tevékenykedő püspököt - adta hírül a Mediafax román hírügynökség. A hírügynökség szerint Tőkés Editnek a nagyváradi bíróságon benyújtott keresetében az áll, hogy férje félrelépéseiről kollégái is tudtak, és szükség esetén szerelmes levelekkel, sms-ekkel is bizonyítani tudja állításait.

Tőkés Edit szerint 25 éves házasságuk alatt férje "terrorizálta" őt, és "lelki sérüléseket" okozott neki, de válókeresetében az indokok között sorolja fel a férfi általa "abszurd"-nak nevezett szokásait is. Szerinte a püspök hivatalos levelekkel kommunikált családjával, körülbelül 200 levelet küldött, és volt egy napló is, amelybe feljegyezte a hozzájuk intézett kérdéseit. Családtagjaitól ezenkívül elvárta, hogy felírják minden kiadásukat, és ehhez csatolják a számlákat és a blokkokat is.

A nő azt is nehezményezte, hogy férje soha nem hívta meg őt Budapesten adott vacsoráira és az általa rendezett bulikra. Tőkés Edit a püspök képviselői javadalmazásának harmadát kéri gyerektartásként, két, még tanuló gyermekük után. (A házaspárnak három gyermeke van.) A feleség ezen kívül azt is kéri, hogy vehesse fel ismét lánykori nevét. A nagyváradi bíróság május 12-re tűzte ki a válóper első tárgyalását.

Tőkés László élete legnagyobb próbatételeként éli meg a válást. A romániai európai parlamenti képviselő erről az MTI-nek beszélt. Szerinte felesége egy héttel ezelőtt adta be a válópert, miután tavaly decemberben elhagyta őt, és elköltözött otthonukból. "Mivel ezen a helyzeten nem tudtam változtatni, döntését kénytelen vagyok tudomásul venni és tiszteletben tartani" - mondta.

Forrás: MTI/Oláh Tibor
Tőkés László és felesége egy 1990-ben Ményőn készült képen

Család- és gyermekszerető emberként élete legnagyobb próbatételeként és válságaként éli meg a történteket - mondta Tőkés, aki közölte, az ügy további részleteibe nem avatja be a nyilvánosságot, mert óvni akarja családját a nyilvánvaló politikai ártószándéktól, valamint a bulvársajtótól. Munkájának és hivatásának a továbbiakban is megpróbál töretlenül eleget tenni.

Tőkés László titkárságán az [origo] megkeresésére közölték, hogy a püspök nem nyilatkozik, és mindenkit arra kér, hogy tartsák tiszteletben a magánéletét. Az AFP szerint Tőkés megkéresésükkor a "család szentségére" hivatkozva utasította el, hogy nyilatkozzon.

KAPCSOLÓDÓ CIKK