Lelőttek egy embert egy amerikai melegfelvonuláson

Vágólapra másolva!
Egy embert agyonlőttek, kettőt pedig megsebesítettek az San Francisco-i melegfelvonuláson. A rendőrség szerint a támadás oka nem homofóbia volt.
Vágólapra másolva!

Lelőttek egy 19 éves fiatalembert egy San Franciscóban rendezett melegfelvonuláson - közölte hétfőn az AFP francia hírügynökség. Két másik embert lábon lőttek, de ők várhatóan túlélik a támadást. A helyi hatóságok szerint nem homofób indíték áll a gyilkosság mögött.

"Stephen Powellt mellkason lőtték, majd kórházba szállították, ahol életét vesztette" - mondta a helyi rendőrség szóvivője, Samson Chan az AFP-nek. A szóvivő szerint az ügyben elfogtak egy gyanúsítottat. "Arra jutottunk, hogy ez nem gyűlöletből fakadó bűntett volt. A gyanúsított ismert legalább egyet az áldozatok közül" - mondta a szóvivő.