Hivatalba lépett Szlovákia első női kormányfője

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Pénteken hivatalba lépett Szlovákia első női kormányfője, Iveta Radicova, aki négy pártból álló, jobb-közép koalíciót vezeti - írja a BBC. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd párt a június 12-i választásokon szerezte meg a parlamenti többséget. A koalíciós pártok szigorú költségvetési politikával, a gazdaság fellendítésével és a Magyarországhoz fűződő viszony javításával kampányoltak. Radicova pénteken tette le a hivatali esküt, kormánya pedig pénteken lépett hivatalba. Radicova a Robert Fico vezette baloldali kormány váltja, amely 2006 óta volt hatalmon.