Állatkerti farkasok támadtak rá egy kislányra Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Súlyos sérüléseket szenvedett egy kislány az odesszai állatkertben, amikor ennivalót próbált benyújtani a farkasoknak, és az állatok rátámadtak. A gyereket az anyja emelte át a korláton.
Vágólapra másolva!

Farkasok támadtak meg egy kislányt az odesszai állatkertben, amikor a gyerek ennivalót nyújtott be nekik a rácson keresztül - közölte hétfőn az UA-Reporter hírportál. A gyereket az édesanyja maga emelte át a látogatók távol tartására szolgáló korláton. A 6 éves kislány édesanyja figyelmen kívül hagyta azt a táblát, amely arra figyelmeztet, hogy ezek a vadállatok rendkívül veszélyesek. A gyerek csemegét nyújtott be a rácson, amikor az egyik farkas megragadta a karját, és rángatni kezdte. A következő pillanatban a ketrecben tartózkodó többi állat is rávetette magát.

A megvadult farkasokat a gondozók és a közelben tartózkodó látogatók igyekeztek botokkal elkergetni. Szemtanúk szerint a vadállatok a felismerhetetlenségig szétmarcangolták a kislány karját, egy helyen az arcáról is letépték a bőrt. A gyereket kórházba szállították. Orvosai azt mondják, hogy bár a sérülései rendkívül súlyosak, az élete nem forog veszélyben.