Tömegesen puskáztak egy vizsgán az FBI-ügynökök

Vágólapra másolva!
A számítógépes adatbázisokból és papírokból puskáztak tömegesen az FBI-ügynökök egy belső vizsgán - derült ki egy vizsgálatból, amelyet az amerikai Igazságügyi Hivatal végzett el. A vizsgáztatóknak az lett gyanús, hogy az ügynökök jelentős része húsz perc alatt végzett a feladatlappal, amely normális esetben minimum másfél órás munkát igényel.
Vágólapra másolva!

Összebeszéltek és puskáztak az FBI-ügynökök egy belső vizsgán, amelyen az új nyomozási irányelvek ismeretéről kellett számot adniuk - derítette ki egy vizsgálat, amelyet az amerikai Igazságügyi Hivatal készített. "Az FBI-alkalmazottak jelentős része szabálytalanságot követett el, illetve csalt" - idézi a vizsgálat készítőit a BBC.

Az FBI akkor kezdett csalásra gyanakodni, amikor a tesztet írók jelentős része - összesen 200 ügynök - húsz perc alatt végzett a feladatlappal. Pedig a feladatok készítői előzetesen úgy számítottak, hogy a lapok kitöltése legalább kilencven percet, de akár két órát is igénybe vehet. Az új irányelvek bejelentése után az FBI-alkalmazottaknak egy 16 órás továbbképzésen kellett részt venniük, ezt zárta le az összesen 51 kérdésből álló teszt.

Miután kikérdezték a vizsgázók egy részét, kiderült, hogy a gyors munkában részben csalás, részben a vizsgázók, illetve tanáraik egymás közötti együttműködése játszott szerepet. Az egyik FBI-irodában a dolgozók a számítógépes biztonsági rendszer hiányosságait kihasználva hozzájutottak a válaszokhoz.

Egy másik irodában 11 megkérdezettből heten ismerték be, hogy volt megoldókulcsuk a teszthez. Néhányan azzal védekeztek, hogy a vizsga közben a kezükben tartott papírok csak jegyzetek voltak. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy néhány esetben maguk az oktatók is segítettek a vizsgázóknak. Amikor a továbbképzéseken azokról a témakörökről volt szó, amelyek később a vizsgán is szerepeltek, a tanárok ezt hangos lábdobogással jelezték az FBI-alkalmazottaknak.

A csalásban részt vevő FBI-ügynökök büntetésre számíthatnak egy újabb, átfogó vizsgálatot követően - írja a BBC.