Elhunyt Viktor Csernomirgyin egykori orosz kormányfő

Vágólapra másolva!
73 éves korában elhunyt Viktor Csernomirgyin korábbi orosz miniszterelnök, aki a Szovjetunió összeomlását követő években állt az orosz kormány élén. Csernomirgyin Borisz Jelcin egykori elnök híve volt, az orosz politika egyik legszínesebb egyéniségeként tartották számon.
Vágólapra másolva!

Elhunyt Viktor Csernomirgyin egykori orosz miniszterelnök szerdán hajnalban, 73 éves korában, moszkvai lakásán. Csernomirgyin 1992-től 1998-ig volt Oroszország miniszterelnöke, 2001 és 2009 között Ukrajnában dolgozott nagykövetként, majd ezt követően kinevezték elnöki tanácsadónak, a nemzetközi gazdasági együttműködés kérdéseivel foglalkozó megbízottnak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A viharos kilencvenes években volt miniszterelnök

Az orosz belpolitika egyik legszínesebb egyéniségeként tartották számon, szellemes és nagyon találó politikai megjegyzései közül sok már régen szállóigévé vált - írja Csernomirgyinről az MTI. Csernomirgyin elkötelezett támogatója volt Borisz Jelcin korábbi elnök politikájának, valamint a kilencvenes években végrehajtott privatizációs folyamatnak - írja róla a Ria Novosti hírügynökség honlapja.