A bíróságon vágták fel az ereiket börtönlázadással vádolt orosz rabok

Vágólapra másolva!
Tizenegy börtönlázadással vádolt rab vágta fel az ereit egy orosz bíróságon kedden. A rabok öngyilkossági kísérlete nem sikerült, mindannyian túlélték az esetet, de a tárgyalást félbe kellett szakítani.
Vágólapra másolva!

Tömegesen próbáltak öngyilkosságot elkövetni vádlottak egy közép-oroszországi, Szamara megyei bíróságon, ahol épp az ügyüket tárgyalták kedden - írja a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

Az ügy keddi tárgyalásán összesen 14 embert vádoltak börtönlázadás megszervezésével, közülük tizenketten vágták fel az ereiket. Az eset miatt félbe kellett szakítani a tárgyalást, és csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően nem történt súlyosabb tragédia. A helyi ügyészség egyik munkatársa szerint a helyszínen rendőrségi nyomozók próbálják tisztázni az eset körülményeit. Az öngyilkossági kísérletet elkövető rabokat kórházba szállították.

A vádlottakat egy 2008-ban lezajlott, halálos áldozatokkal járó börtönlázadás megszervezésével vádolják. A szamarai fegyházban 2008. szeptember 23-án tört ki zendülés, a rabok a büntetés-végrehajtási intézetben uralkodó embertelen körülmények miatt tiltakoztak. Miután a belügyi különleges alakulat beavatkozott, a lázadás eldurvult, és egy elítélt a helyszínen, egy másik pedig a kórházba szállítást követően életét vesztette, további 30 rab pedig súlyos sérüléseket szenvedett.