"Itt? Nincs mit keresni" - helyszíni riport Japánból, az On the Spot riportereitől

Japán, földrengés, cunami, On The Spot helyszíni riport
Vágólapra másolva!
Nyílegyenes, fegyelmezett sorban várakoznak az ivóvízre az emberek a pénteki cunami által teljesen letarolt Minamisanrikuban. A szökőár tíz perc alatt elérte a várost, tizenhétezerből tízezer helyi eltűnt, villany, fűtés, telefon nincs, az étel kevés. A városból megmaradt romok között szinte senki sem keresgél, senki sem reménykedik benne, hogy még találhat valamit.
Vágólapra másolva!

A tengerparton fekvő Minamisanrikuban tizenhétezren éltek a múlt pénteki földrengés és az azt követő szökőár előtt. Szörfparadicsom volt, a városból megmaradt romok között ott van a jegypénztár táblája. Mellette egy régi fénykép egy darabja, nem messze bontatlan pezsgősüveg.

Miért nem keresik a túlélőket vagy a halottakat - kérdezzük egy távolba meredő mentőstől. "Itt?" - kérdez vissza. "Nincs mit keresni".

Tíz perc múlva ott volt az ár

A várost erdő veszi körül, a fákon ruhák, a ruhákon homok. A cunami szinte a földdel tette egyenlővé Minamisanrikut. A földrengés után cunamiriadót rendeltek el, jelezték, hogy 60 percen belül érkezik a szökőár, mindenki meneküljön. Tíz perc múlva már ott volt.

A helyiek szerint tízezer emberről nem tudják, hogy hol van, feltehetőleg mind meghaltak. Rajtuk kívül vannak a már megtalált, hivatalosan is halottnak nyilvánított áldozatok és a túlélők. Közülük 1200-an a közeli iskolában kialakított menedékhelyen húzódtak meg.

Keresik a félhomályt a túlélők

Villany nincs, fűtés nincs, a víz és az étel kevés. Mégsem rendezetlen, kígyózó, vagy tömött, hanem egyetlen nyílegyenes sorban állnak a palackozott vízért és a fél szendvicsekért az emberek, kisgyerekektől az öregasszonyokig.

Forrás: On The Spot (onthespot.blog.hu)
Romok Minamisanrikuban - további fotók a képre kattintva!

Gimnazistakorú fiúk és lányok osztják az élelmet a túlélőknek két-két iskolapad mögül a tornateremben, ahová csak az ablakokon szűrődik be némi fény. A többség a homályosabb, sötétebb folyosókra terítette le az utolsó pillanatokban összekapkodott holmiját, illetve amit összekapart a romok tetején, ha azóta volt rá módja és ereje, hogy hazatérjen.

Ők a környék legszerencsésebb emberei, a túlélők. Ülnek egymás mellett már három napja, nem mosakodtak, nem is telefonáltak, mert 50 kilométeres körzetben nincs vonal, sokakról azt se tudják Japán más részein élő rokonaik, élnek-e még.

Nincs meg az asszony és a három gyerek

A menekültszállássá alakított iskola bejáratánál három pad várja az érkező rokonokat és barátokat, rajtuk öt darab lista, azokon sok száz név. Azoknak a neve, akiket már regisztráltak a túlélők között. Maszkban álló emberek bújják a listákat, hátha ráakadnak hozzátartozóikra, akikről csak annyit tudnak, hogy valószínűbb, hogy nincsenek már meg.

Forrás: On The Spot (onthespot.blog.hu)
Romok Minamisanrikuban - további fotók a képre kattintva!

Az iskolától nem messze a romokon mászkáló férfiba botlunk. "Most jövök a munkából - mondja -, kamionos vagyok, csak most értem ide, nem tudom, hol van az asszony meg a három gyerek, őket keresem, semmit sem tudok róluk." A háza már nincs meg. Nem sír, járkál egyedül, de csak ő keresgél, senki más. Később az iskolánál elmegy az ajtóig, megnézi a listákat, aztán megfordul, és visszasétál a romok felé.

A japán katasztrófa

Japán északi részét múlt pénteken rázta meg pusztító erejű földrengés. A Richter-skála szerinti 9-es erősségű rengés után a Csendes-óceán teljes térségében cunamiriadót rendeltek el. A hatalmas földrengés és a japán szigeteket, illetve a Csendes-óceán több országát sújtó árhullám több ezer ember halálát okozta, és hatalmas anyagi károkat okozott.

A földrengés által megrongált épületek közt atomerőművek is találhatók, amelyek közül a Fukusima-1 létesítményének hűtőrendszere sérült meg vészesen, ami miatt több reaktor fűtőelemei túlhevültek. Helyi idő szerint szerda hajnalig négy robbanás történt az erőműben, amely miatt radioaktív szennyeződés került a szabadba. A japán katasztrófa híreit folyamatosan frissülő cikkünkben követheti.



Cseke Eszter, S. Takács András - Minamisanriku, Japán
Közreműködött: Gál Krisztián

(Fotó: On the Spot)

A Spektrum TV-n futó On the Spot riporterei Tokió felé tartanak, útjukat blogjukon és a Twitteren is követheti.