Schmitt "valós Magyarország-kép" kialakítására törekszik Berlinben

Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke beszél az Európai Parlament ülésén Strasbourgban 2011. március 9-én
Vágólapra másolva!
Szerdán kétnapos bemutatkozó munkalátogatásra utazik Berlinbe Schmitt Pál államfő, ahol Angela Merkel kancellár mellett a magyarországi beruházásokban érdekelt német vállalatok vezetőivel is találkozik.
Vágólapra másolva!

Vendéglátója, Christian Wulff államfő mellett Angela Merkel kancellárral és Norbert Lammerttel, a Bundestag elnökével találkozik Berlinben Schmitt Pál. A magyar köztársasági elnök szerdán érkezik kétnapos bemutatkozó munkalátogatásra a német fővárosba, ahol tárgyalásokat folytat a Magyarországgal együttműködő német vállalatok vezető képviselőivel is.

Az MTI értesülése szerint Schmitt Pál látogatása a bemutatkozás mellett mindenekelőtt azt a célt szolgálja, hogy az államfő tájékoztassa német partnereit a magyar kormány bel- és gazdaságpolitikai céljairól, az uniós elnökségi törekvésekről, valamint a szomszédságpolitikáról, és ezáltal segítse "egy valós Magyarország-kép kialakítását".

Munkaebéden vesz részt a köztársasági elnök a Magyarországon beruházó nagy német vállalatok vezetőivel is. Az államfőt a Daimler cég hívta meg az ebédre, amelyen összesen mintegy 20 nagyvállalat - köztük az Audi, a Bosch, a Siemens, az RWE és az E.ON vezető képviselői vesznek részt.