A Vatikánt okolja az ír kormány a pedofilügyek eltitkolása miatt

Vágólapra másolva!
Bekérették csütörtökön az ír külügyminisztériumba a Vatikán dublini nagykövetét, miután kiderült, a pápai állam titokban akadályozta, hogy a katolikus papok feljelentsék pedofil társaikat.
Vágólapra másolva!

Az egyházi szexuális visszaélések problémájával foglalkozó írországi jogászok szerint kiderült, hogy a Vatikánt súlyos felelősség terheli, mert a háttérből bátorította a pedofilügyek titokban tartását. Tették mindezt, mert attól féltek, hogy ezek az ügyek ártanak a katolikus egyház hírnevének, állították a jogászok. Megállapításaik nyomán csütörtökön az ír külügyminisztériumba rendelték a Vatikán nagykövetét.

Enda Kenny miniszterelnök, aki nem vett részt a külügyminisztériumi találkozón, "abszolút gyalázatosnak" minősítette a Vatikán szerepét, az egyházi törvényeknek az ír büntetőtörvények fölébe helyezését. Közölte: kezdeményezi, hogy törvényben nyilvánítsák bűncselekménynek, ha valaki pedofil ügyben bizonyítékot titkol el a rendőrség elől, még akkor is, ha az információhoz egy pap a gyóntatószékben jutott hozzá.A kormányfő úgy fogalmazott: a XXI. század Írországa nem fog függeni a katolikus hatóságoktól. "A törvényt nem gáncsolhatja el a pásztorbot" - szögezte le.

Giuseppe Leanza érsek, pápai nuncius (nagykövet) a külügyminisztériumi találkozó után nem volt hajlandó válaszolni újságírók kérdéseire. Lehajtott fejjel rövid nyilatkozatot olvasott fel, amelyben hangsúlyozta "a Szentszék maradéktalan elkötelezettségét mindazon intézkedések iránt, amelyek szavatolják a gyermekek védelmét". Egyúttal azt ígérte, hogy a Szentszék figyelmébe fogja ajánlani azt a jelentést, amelyet az ír kormány szerdán hozott nyilvánosságra a katolikus egyháznak a kiskorúak megrontását eltitkoló magatartásáról.

Írországban komoly vihart kavartak a papi pedofíliáról szóló hírek. Kiderült, hogy ír papok évtizedeken át szexuális visszaéléseket követtek el.