Halálos áldozatai is vannak a Fülöp-szigetekre lecsapó tájfunnak

Vágólapra másolva!
A heves esőzéssel és erős széllel pusztító Nesat tájfun eddig két halálos áldozatot követelt a Fülöp-szigeteken. Manila lakóit a hatóságok arra kérték, hogy maradjanak otthon. Az utakat elárasztotta a víz, a hivatalok zárva tartanak.
Vágólapra másolva!

Erőteljes tájfun érte el a Fülöp-szigeteket áradásokat és áramkimaradásokat okozva, megnehezítve az életet a fővárosban, Manilában - számol be a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala. A tájfun miatt eddig ketten vesztették életüket (köztük egy csecsemő, aki beleesett egy megáradt folyóba), további négy halászt pedig eltűntként keresnek.

A vihar közeledtével a hatóságok több mint százezer ember evakuálását rendelték el Albay tartományban. A vihar a várakozások szerint továbbhalad az országon, majd a Dél-kínai-tenger irányában csütörtökön eléri Kína déli részét.

A szél az akár 170 km/h-s sebességet is elérheti a Luzon szigetnél, melyen a Fülöp-szigeteki népesség mintegy fele él. A BBC tudósítója szerint számos utat elárasztott a víz, törölték a repülőjáratokat, és a helyi média arra biztatja a lakosságot, hogy csak akkor utazzanak, ha feltétlenül szükséges. Manilában a kormányzati hivatalokat, az iskolákat és egyetemeket bezárták, a hatóságok itt is azt kérik a város lakóitól, hogy maradjanak otthon.

A figyelmeztetések szerint az alacsonyan fekvő területek a fővárosban különösen ki vannak téve az áradás és földcsuszamlás veszélyének. A meteorológusok szerint akár négyméteres hullámok is kialakulhatnak a partvonalnál. A Fülöp-szigeteken gyakoriak a tájfunok, de a Nesat lesz az idei legnagyobb a várakozások szerint. Éppen két évvel ezelőtt a Ketsana tájfun több mint négyszáz ember halálát okozta.

Forrás: AFP
Akár négyméteres hullámok is lehetnek a part közelében


Áradásokkal küszködik a Fülöp-szigetektől nyugatra fekvő Thaiföld és Kambodzsa is. Utóbbi államban eddig 61, az előbbiben pedig 158 áldozatuk van az árvizeknek. Thaiföldön összesen 2 millió embert érintenek az áradások, és összesen 8 millió négyzetkilométernyi megművelt föld került víz alá.

A súlyos árvíz kedvezőtlen hatással lehet az ország rizstermésére is. A rizst, amelynek Thaiföld a legnagyobb exportőre a világon, általában októberben aratják, de a közeledő áradás miatt sok gazda arra kényszerült, hogy idő előtt betakarítsa a termést, és ez hozamcsökkenést okozhat. Kambodzsában szintén gondot jelent, hogy az árvíz ellepte a rizsföldeket.