Visszafoglalta a főváros egy részét a szíriai hadsereg

Vágólapra másolva!
Egy ellenzéki aktivista szerint a kormányerők visszavették Damaszkusz peremkerületeit, és házról házra járva tartóztatják le az embereket. Csütörtök óta becslések szerint csaknem kétszázan vesztették életüket az összecsapásokban.
Vágólapra másolva!

A hadsereg visszafoglalta Damaszkusz keleti elővárosait hétfőre virradóra a felkelőkkel vívott kétnapos harcok után, amelyekben a nehézfegyverzetet is bevetették - írja internetes oldalán a Reuters hírügynökség.

Az egyik ellenzéki aktivista azt közölte, hogy a - katonaszökevényekből alakult - Szabad Szíriai Hadsereg fegyveresei "taktikai visszavonulást hajtottak végre. A kormányerők visszavették a peremterületeket, és házról házra járva tartóztatják le az embereket."

Korábbi jelentések szerint az összecsapások a fővárostól mindössze 4-8 kilométerre zajlottak, és egyre közelebb kerültek hozzá. A kormány több tucat harckocsit és páncélozott csapatszállító járművet küldött erősítésként az embereinek a város keleti pereménél lévő, külvárosokból és falvakból álló övezetbe, ahol a katonaszökevények állásokat foglaltak el, és ellenőrző pontokat állítottak fel. Csütörtök óta becslések szerint csaknem kétszázan vesztették életüket az összecsapásokban.

Az állami hírügynökség szerint vasárnap "terroristák" aknát robbantottak egy katonákat szállító autóbusz alatt, és utasai közül hatot megöltek.