Obama látogatása után robbantottak Kabulban

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök váratlan villámlátogatásra érkezett, miután távozott, három pokolgép is robbant az afgán fővárosban, hatan meghaltak. Az amerikai elnök Oszama bin Laden, az al-Kaida vezérének likvidálásának első évfordulójára érkezett az afgán fővárosba.
Vágólapra másolva!

Nagy erejű pokolgép robbant az afgán főváros központi részében, alig néhány órával az után, hogy Barack Obama amerikai elnök váratlan villámlátogatása után - amelynek során stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Hamid Karzai afgán államfővel - elrepült Kabulból, a bagrami támaszpontról. A kabuli rendőrfőnök szerint a robbantásban - egyes források szerint három pokolgép robbant, majd fegyverropogás is hallatszott - egy őr és öt polgári személy halt meg. Szemtanúk szerint az öngyilkos merénylet helyszínén később egy másik robbanás is történt.

Az amerikai elnök Oszama bin Laden, az al-Kaida vezére likvidálásának első évfordulójára érkezett az afgán fővárosba. Obama a televíziók által sugárzott, és a korábban a Bagramban több mint háromezer amerikai katona körében elmondott beszédében egyaránt emlékeztetett rá, hogy az elmúlt három év során az általa elrendelt 33 ezer fős csapaterősítésnek köszönhetően sikerült megtörni a tálibok lendületét és az al-Kaida terrorszervezet harminc csúcsvezetője közül húszat likvidálni.

Amerika célja nem az, hogy a saját képére formálja át Afganisztánt, hanem az, hogy legyőzze az al-Kaidát és megfossza a terrorszervezetet az újjászerveződés lehetőségétől - jelentette ki az amerikai elnök.

"Látjuk az új nap fényét a horizonton" - mondta az elnök, aki beszédében leszögezte: az amerikaiak azért nem távoznak azonnal, mert lehetőséget akarnak adni Afganisztánnak a stabilizációra és mert felelősségteljesen kívánják befejezni azt, amit elkezdtek.