Felrúgná az IMF-megállapodást a leendő görög kormányfő

Vágólapra másolva!
Olyan kormánykoalíciót próbál létrehozni a vasárnapi görög választásokon második, baloldali Syriza blokk, amely elveti a megszorításokat, és felmondja az IMF-fel és az EU-val kötött megállapodást. A baloldali választási szövetség vezetője szerint ez a görög választók akarata.
Vágólapra másolva!

A görög gazdasági mentőcsomagért cserébe az IMF-fel és az EU-val megkötött megállapodás felmondása a célja, és ehhez keres koalíciós partnereket a vasárnapi görög választásokon második Syriza választási szövetség vezetője, Alekszisz Ciprasz. A görög szavazók "világosan elutasították a kölcsönszerződést" - közölte a baloldali politikus.

Már felszólította a két másik nagy pártot, hogy hagyjanak fel a megszorító politikával, különben nem vehetnek részt a koalícióban. Kedden ült le tárgyalni Karolosz Papuliasz elnökkel, majd - mint közölte - megbeszéléseket folytat minden parlamentbe jutott párttal, kivéve a szélsőjobboldali rasszista Arany Hajnal nevű formációval. Három napja lesz, hogy kormányt alakítson.

Felrúgná az IMF-megállapodást

Ciprasz öt pontban összegezte remélt koalíciója fő céljait újságírók előtt kedden. Eszerint eltörlik az összes pénzügyi segélycsomaghoz kötött feltételt - különösképpen a fizetések csökkentésére vonatkozó vállalásokat -, megsemmisítik a dolgozók jogait megnyirbáló törvényeket, javítják a demokrácia és a társadalmi egyenlőség feltételeit, kivizsgálják a görög bankrendszert, amely 200 milliárd eurós segélyt kapott, illetve nemzetközi bizottságot hoznak létre a görög államadósság okainak kivizsgálására, és felfüggesztik a kölcsönök visszafizetését.

Azért próbálkozik a választáson már második párt a kormányalakítással, mert a nyertes Új Demokrácia szövetség vezetője, Antonisz Szamarasz hétfőn lemondott erről. A vasárnapi választáson mind az Új Demokrácia, mind a PASZOK nevű pártszövetség jelentős veszteségeket szenvedett el.

Mindkét párt hagyományos görög tömegpárt, amely nagykoalícióban próbálta meg keresztülvinni a pénzügyi segélyért az IMF és az EU által megkövetelt megszorításokat, de a szavazók ezt elutasították. A választásokon megerősödtek a radikális bal- és jobboldali pártok.

"Minden lehetőséget megpróbálunk, hogy egyetértésre jussunk elsősorban a baloldali pártokkal - közölte Ciprasz. Ha neki sem jön össze, akkor a harmadik párt - a PASZOK - kap lehetőséget ugyanerre. Ha egyiküknek nem sikerül kormányt alakítania, ami herkulesi feladatnak tűnik, akkor újabb előrehozott választást írnak ki.