Négyszáz embert vettek őrizetbe a montreali diáktüntetésen

Vágólapra másolva!
A kelet-kanadai Québec tartományban tervezett tandíjemelés elleni újabb diáktüntetés mintegy négyszáz részvevőjét vették őrizetbe a rendőrök csütörtökre virradó éjjel Montrealban. A Montreal Gazette tudósítása szerint nagyjából háromezren vettek részt a tüntetésen, amely rendbontásba torkollott.
Vágólapra másolva!

Kövekkel, üvegekkel és pirotechnikai eszközökkel kezdték dobálni a rendőröket a szerda esti montreali diáktüntetésen - írja a Montreal Gazette helyi lap, amely szerint háromezren vettek részt a demonstráción. A rendőrség közlése szerint a hatóságok által illegálisnak minősített megmozdulást három órán keresztül tolerálták, majd a rendbontás után négyszáz embert vettek őrizetbe.

A québeci tartományi parlament a múlt héten pénteken szavazta meg a diáktüntetéseket korlátozó törvényt, amelynek előírásai között szerepel, hogy minden tervezett, legalább ötvenfős tüntetést a szervezőknek nyolc órával a demonstráció kezdete előtt be kell jelenteniük a rendőrségnek, és közölniük kell az útvonalat is.

A québeci ügyvédi kamara szerint a jogszabály indokolatlanul szigorúan korlátozza az alapvető szabadságjogokat. A múlt héten Montreal városa arról alkotott rendeletet, hogy 500 és 3000 dollár közötti összeggel büntethető az, aki maszkban tüntet, a hatóságok szerint ugyanis az elmúlt hetek erőszakos diáktüntetései során az álarcos demonstrálók okozták a legtöbb bajt.

A szerda esti tiltakozó akció már a harmincadik volt a sorban az óta, hogy a québeci kormány bő három hónappal ezelőtt bejelentette az egyetemi tandíjak emelésére vonatkozó tervét. Az elképzelés szerint a következő öt évben 75 százalékkal növelnék a felsőoktatási képzésért évente fizetendő összeget. A québeci hatóságok azzal érvelnek, hogy egész Kanadában ebben a tartományban a legalacsonyabb a tandíj, és a gazdasági válság miatt elkerülhetetlen a tervbe vett intézkedés végrehajtása. A helyi lapok tudósítása szerint a demonstrálók szerda este azt skandálták: "vonulunk minden este a győzelemért".