Betiltanák a melegek anális vizsgálatát Libanonban

Vágólapra másolva!
A melegek anális vizsgálata ellen tiltakoznak Libanonban, miután a rendőrség egy moziban letartóztatott, majd megvizsgált 36 melegnek vélt férfit. Libanonban börtön jár azoknak, akik "természetellenes szexuális aktusban" vesznek részt.
Vágólapra másolva!

A melegek jogaiért küzdő aktivisták azt szeretnék elérni, hogy a hatóságok szüntessék be a gyanú szerint homoszexuális férfiak vizsgálatát Libanonban - írja a brit BBC szerdán. Libanonban az elmúlt napokban komoly visszhangot keltett egy ügy, amelyben a hatóságok rajtaütöttek egy mozin, majd az ott tartózkodó férfiakon anális vizsgálatot végeztek, azért hogy megállapítsák, részt vettek-e "természetellenes szexuális aktusban" a közelmúltban.

Az esetről a libanoni televízió is beszámolt, a tv szerint a mozi, ahol az akciót végrehajtották, Bejrút egyik szegénynegyedében található, és a mozi a szóbeszéd szerint a melegek találkozóhelye. A televízió szégyenletesnek nevezte, hogy a moziból 36 férfit elvittek anális vizsgálatra.

A televíziós adás nagy visszhangot keltett Libanonban, ez volt az első eset az országban, amikor nemcsak melegjogi aktivisták, hanem az állampolgárok is felzúdultak egy a melegeket ért atrocitás miatt.

A libanoni törvények szerint, ha az orvosi vizsgálat bebizonyítja, hogy egy férfi "természetellenes szexuális aktusban" vett részt, akkor az illető akár egyéves börtönt is kaphat.