Visszatérhet a hivatalába a román államfő

2012.08.21. 12:26

Érvénytelennek nyilvánította a román alkotmánybíróság a Traian Basescu államfő leváltásáról július 29-én megrendezett népszavazást. Ez azt jelenti, hogy Basescu visszatérhet a hivatalába, amint az alkotmánybírósági határozatot felolvassák a parlamentben.

Traian Basescu román államfő visszatérhet az elnöki hivatalba, miután az alkotmánybírósági határozatot felolvassák a parlamentben. Az ülésről távozó alkotmánybírók úgy nyilatkoztak, hogy a döntést 6-3 arányban hozták meg, vagyis kétharmados többséggel határoztak.

A tanácskozás idején mintegy 200-an tüntettek az intézmény előtt, és azt követelték az alkotmánybíróságtól, hogy nyilvánítsa érvényesnek a referendumot.

Traian Basescu államfő és a tavasszal hatalomra került Victor Ponta kormánya között az első perctől politikai és presztízscsata zajlik, amelyben a kormányzó pártok többek között alkotmánysértéssel, illetve a kormány jogköreinek bitorlásával vádolták az elnököt. Parlamenti többségükkel élve július elején fel is függesztették a posztjáról. Az államfő sorsáról népszavazásnak kellett volna döntenie, ám a július végi referendumon a részvétel nem érte el az ötvenszázalékos érvényességi küszöböt.

Mivel a legalacsonyabb részvételi arányok a magyarlakta megyékben voltak, a román kormánypárti politikusok össztüzet zúdítottak a magyarokra. A kormánypártiak azt mondták, a kisebbség miatt nem sikerült a Traian Basescu államfő megbuktatását célzó kísérlet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK