EU-tag akar lenni egy maffiózóktól besokalló orosz város

Domogyedovó, felszálló repülő a DOmogyedovó nemzetközi reptéren
Vágólapra másolva!
Orosz Demokratikus Köztársaság néven kikiáltotta függetlenségét, és most az Európai Unió tagjává válna egy Moszkva szomszédjában fekvő százezer fős orosz város. Az Oroszország legnagyobb repterének is otthont adó Domogyedovó lakói azután döntöttek a szokatlan megoldás mellett, hogy megállapították, Moszkvában minden panaszuk süket fülekre talál.
Vágólapra másolva!

Független államot kiáltott ki, és európai unós tagságért folyamodik egy Moszkva melletti orosz kisváros, az Oroszország legnagyobb repülőterének otthont adó Domogyedovó. A Kommerszant című tekintélyes orosz napilap Gyengi (Pénz) című mellékletének beszámolója szerint a város lakói megelégelték a rajtuk élősködő maffiózókat és a véleményüket semmibe vevő hatóságokat, ezért Orosz Demokratikus Köztársaság néven bejelentették elszakadásukat az Orosz Föderációtól. A közel százezer lakosú város most azt kéri Vlagyimir Putyin elnöktől, hogy ismerje el függetlenségét, és engedje, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz.

A városiak azután szánták el magukat a lépésre, hogy megbizonyosodtak róla, Moszkva teljesen semmibe veszi demokratikus jogaikat. Domogyedovóban egy hatalmas fizetős autópálya építése ütötte ki a biztosítékot, amelyet a városon keresztül építenek Moszkva és a Fekete-tenger partján fekvő Szocsi között. A városban 2007-ben egy népszavazáson az emberek 98 százaléka utasította el, hogy az autópálya áthaladjon a területükön, az építtetők azonban fittyet hánytak a döntésre.

Forrás: AFP/Alexey Kudenko
Felszálló gép Moszkva határában, alatta Domogyedovó panelházai

A feldühödött lakosokat ezután egy civil szervezet, az Orosz Jogászok Szövetsége az Emberi Jogokért karolta fel, és az ő szakértőik javasolták, hogy az önrendelkezéshez való jogukra hivatkozva kiáltsanak ki független köztársaságot. A szervezet október elején közleményben fordult az EU-hoz, kérve a Rusz Demokratikus Köztársaság elismerését, azt állítva, hogy a domogyedovói embereknek nincs más választásuk, mint az elszakadás, mivel "idegenekké váltak a saját földjükön".

A szervezet közleménye szerint a városiak azért is döntöttek az elszakadás mellett, mert otthonukban az azerbajdzsáni maffia sanyargatta őket. A jogvédők szerint a városon átvezetett sztráda projektje Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök rokonainak kezében van, a különböző maffiózók és oligarchák pedig rendre megfélemlítették és megsarcolták az autópálya ellen tiltakozó lakosokat. A beszámolók szerint néhány maffiózó különböző jogcímeken adókat is kivetett a lakosokra az utak vagy az ivóvíz használatáért, de még azért is, ha bogyókat vagy gombákat akartak szedni az erdőben.

Forrás: AFP/Alexey Kudenko
A domogyedovói reptér Moszkva legnagyobb repülőtere

A jogászszervezet szerint a független Domogyedovó kikiáltása nem sérti az Orosz Föderáció egységét, mivel a város korábbi körzethatárait nem változtatja meg. Valószínűtlen ugyanakkor, hogy bármilyen nagyhatalom komolyan veszi a szeparatista törekvéseket, hiszen az EU határaitól 650 kilométerre, az orosz fővárostól központjától viszont kevesebb mint 50 kilométerre, stratégiai fontosságú helyen fekszik. Elgondolkodtató az is, hogy ha a településen átvezető sztráda ügyében nem tudtak semmit elérni, hogyan tudnának a város lakói független országot kieszközölni maguknak az orosz kormánynál. A próbálkozás ezért valószínűleg inkább csak nyomásgyakorlásra és figyelemfelkeltésre szolgál az EU-nál és főleg az orosz hatóságoknál.