Beperelte a szüleit, mert nem szerették

Vágólapra másolva!
Pert indított a szülei ellen egy New York-i hajléktalan, aki szerint nem szerették eléggé, ezért lett nincstelen. Pizzériát akar nyitni a kártérítésből.
Vágólapra másolva!

200 ezer dolláros kártérítési pert indított egy hajléktalan férfi az USA-ban saját szülei ellen. A 32 éves brooklyni Bernard Anderson Bey azzal indokolta a bírósági keresetet, hogy szülei nem szerették eléggé, és szegény körülmények között nevelték fel, emiatt lett hajléktalan és nincstelen.

A férfi azt állítja, soha nem kapott elegendő figyelmet és támogatást a szüleitől, ezért azt követeli, hogy jelzálogosítsák el lakásukat, a pénzből pedig vásároljanak franchise-jogot két Domino's Pizza étterem működtetésére, és itt alkalmazzák a családtagokat.

"Az egész családunk nagyon szegény, de apám nem foglalkozik ezzel. Szeretethiányosnak és elhagyatottnak érzem magam" - idézte a Fox News amerikai hírcsatorna a férfit. Bey a brooklyni felsőbb bírósághoz beadott keresetében azt állítja, apja verte is gyerekként, illetve "fattyúnak" és "köcsögnek" nevezte, miközben a szeme előtt drogozott.