Mellrákban meghalt Angelina Jolie nagynénje

Vágólapra másolva!
Két héttel az után, hogy Angelina Jolie a mellráktól tartva eltávolíttatta mindkét mellét, ugyanebben a betegségben életét vesztette a nagynénje. Debbie Martin szervezetében is megtalálták a BRCA1 nevű gént, amely miatt a színésznő a műtét mellett döntött.
Vágólapra másolva!

Mellrákban meghalt Angelina Jolie nagynénje vasárnap, két héttel az után, hogy az amerikai filmsztár felfedte: ugyanettől a daganatos betegségtől tartva kettős emlőeltávolításon esett át. A 61 éves Debbie Martin egy San Diego melletti kórházban hunyt el. Az asszony Angelina Jolie édesanyjának volt a húga. Haláláról a férje, Ron Martin tájékoztatta az AP hírügynökséget.

Ron Martin szerint a feleségében is megtalálták ugyanazt a BRCA1 jelű gént, amely Jolie szervezetében van, de csak 2004-ben, miután kiderült, hogy mellrákban szenved. "Ha tudtuk volna korábban, biztosan ugyanazt tettük volna, mint Angelina" - mondta a férj.

Angelina Jolie május közepén osztotta meg a közvéleménnyel a The New York Times amerikai napilapban, hogy kettős emlőeltávolításon, majd helyreállító műtéten esett át, miután a BRCA1 jelű gént mutatták ki nála. Orvosok szerint a 37 éves színésznő 87 százalékos valószínűséggel mellrákos lett volna, ha nem esik át a műtéten, illetve ötvenszázalékos esélye van annak, hogy petefészekrák fejlődik ki nála.

Angelina Jolie orvosa közölte, hogy a színésznő anyjának is mellrákja volt, de petefészekrákban hunyt el, anyai nagyanyjának pedig ugyancsak petefészekrákja volt, és ez erős bizonyítékul szolgál az öröklött, genetikus kockázatra, ami alapján a színésznő mindkét egészséges mellét eltávolíttatta, hogy megelőzze a betegség kialakulását.