Vágólapra másolva!
A New England Patriots tulajdonosa szerint az orosz elnök elvette az Super Bowlért járó gyűrűjét.
Vágólapra másolva!

Tagadta Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője a New England Patriots amerikaifoci-csapat tulajdonosa, Robert Kraft vádját, amely szerint Putyin lopott tőle. Az eset még 2005-ben történt, amikor Kraft Szentpétervárra látogatott, és Putyin a Super Bowlért járó, 124 gyémánttal kirakott gyűrűt vette el Kraft szerint.

A tulajdonos szerint csak meg akarta volna mutatni a gyűrűt Putyinnak, de ő fogta, és eltette, majd körbe vette három ügynök, és együtt távoztak. „Furcsa, amit Kraft állít. 20 centire álltam tőle, és hallottam, ahogy ajándékként átadja Putyinnak” – tagadta az állítást Putyin szóvivője.

Kraft azt állította, hogy amikor vissza akarta kérni a gyűrűt, a Fehér Ház közbelépett, és arra kérték, álljon el a tervétől, hogy ne kerüljenek konfliktusba Putyinnal. A gyűrű jelenleg a Kreml könyvtárában van.