Apja szerint visszatérhet Amerikába a kiszivárogtató

Vágólapra másolva!
Az amerikai hírszerző szervek titkos adatmegfigyelésének részleteit kiszivárogtató Edward Snowden bizonyos feltételek mellett visszatérne az Egyesült Államokba - legalábbis apja nyilatkozatai szerint.
Vágólapra másolva!

A szökött informatikus apja, Lonnie Snowden az NBC amerikai televíziónak nyilatkozva a feltételek között említette, hogy a fia szabadlábon védekezhessen, hogy ne tilthassák meg számára a nyilvános nyilatkozatokat, és hogy ő maga választhassa meg az ellene folyó per helyszínét.

Az apa szerint a feltételeket tartalmazó levelet egy erre felkért ügyvéd pénteken fogja eljuttatni Eric Holder amerikai igazságügyi miniszterhez. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatkommunikációs megfigyelését leleplező volt titkosszolgálati alkalmazott, Edward Snowden jelenleg a moszkvai Seremetyevo repülőtér tranzitvárójában tartózkodik, mert a kiadatását követelő hazája érvénytelenítette az útlevelét.

Az idősebb Snowden azt állította, hogy az utóbbi időben nem beszélt a vasárnap óta a moszkvai repülőtéren tartózkodó fiával. Véleménye szerint a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által egy külső cégen keresztül foglalkoztatott informatikust mások manipulálhatták, többek között a WikiLeaks kiszivárogtató csoport.

Keith Alexander tábornok, az NSA igazgatója kijelentette, hogy az Edward Snowden által leleplezett adatforgalom-megfigyelési programoknak köszönhetően a világon 42 terrortámadást sikerült megakadályozni, és 12 olyan személy lepleztek le, aki terrorista csoportoknak nyújtott anyagi támogatást.
Alexander a The Washington Post pénteki beszámolója szerint elmondta, hogy az 54 leleplezett ügy közül mindössze 13-nak volt amerikai belföldi vonatkozása, további 25 Európával, 11 Ázsiával, öt pedig Afrikával volt kapcsolatos.