Már a Coca-Colát is hibáztatják az orosz melegellenes törvény miatt

Vágólapra másolva!
A New York-i Times Square-en melegjogi csoportok tiltakoztak a cég szponzori szerepvállalása ellen a szocsi téli olimpián.
Vágólapra másolva!

Látványos akcióval bővült a melegjogi szervezetek kampánya, amelyet a februári szocsi téli olimpia bojkottja érdekében indítottak. Az orosz melegellenes törvények miatt most a játékok egyik főszponzorát, a Coca-Colát vették célba. A New York-i Times Square-en több üveg kólát öntöttek ki a csatornákba tiltakozásul az ellen, hogy a cég „a gyűlöletet támogatja”, mert nem emeli fel a szavát a melegeket sújtó orosz törvények ellen.

A "nem hagyományos szexuális kapcsolatoknak a kiskorúak körében való propagálását" tiltó törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök június 30-án írta alá. Az orosz hatóságok szerint a homoszexualitás propagandáját tiltó törvény miatt senkit nem ér majd sérelem a jövő évi szocsi téli játékokon.

A törvény életbe lépése óta többek között sportolók is élesen tiltakoztak ellene. Stephen Fry brit színész, író pedig nyílt levélben arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin semmiképpen sem kaphatja meg a civilizált világ jóváhagyását. Az orosz melegellenes törvényt Barack Obama amerikai elnök is bírálta.