Az őrült szerzetes nyerte az ausztrál választásokat

Vágólapra másolva!
A nemzeti-liberális Koalíciót vezető Tony Abbott lett Ausztrália új miniszterelnöke. Győzelmével a Munkáspárt hat éven át tartó ciklusa zárul le.
Vágólapra másolva!

A sajtó által őrült szerzetesnek gúnyolt Tony Abbott nemzeti-liberális pártja, a Koalíció győzött a szombati ausztrál választásokon. Az előzetes felmérések és közvélemény-kutatások jól előre jelezték az eredményt, politikai elemzők pedig megjósolták azt is, hogy az Ausztráliát hat éve kormányzó Munkáspárt veresége esetén az országot eddig kormányzó Kevin Rudd lemond a pártelnökségről.

Rudd egyébként azért lett miniszterelnök a nyár elején, mert a Munkáspárt elnökválasztásán legyőzte Julia Gillard akkori miniszterelnököt, aki ekkor – hivatkozva arra, hogy pártja kihátrált mögüle – lemondott a kormányzásról.

Abbott, akit több ellenfele egyenesen szexistának, bigottnak és rasszistának tart, vállalkozásbarát politikát ígért. Győzelmi beszédében azt is leszögezte, hogy kormánya megbízható és kompetens igyekszik majd maradni.