Szabadkőművesekről kiabált a kongresszusi gyorsírónő

Vágólapra másolva!
Zavaros kiabálás zavarta meg az amerikai kongresszus szerda esti ülését. A szónoki emelvény mikrofonjait egy gyorsírónő ragadta magához, majd Istenről, nemzetről és a szabadkőművesekről kiabált, mielőtt elvezették.
Vágólapra másolva!

Nem fogják kigúnyolni őt (az istent)! A legnagyobb csalás, hogy ez nem egy nemzet az Úr előtt. Soha nem is volt az. Pedig ha az lett volna… Az alkotmányt nem szabadkőművesek írták volna, akik szembe mennek az Istennel. Nem szolgálhatsz két urat. Áldott legyen az Úr! Áldott legyen Jézus!" - ezt kiabálta az amerikai képviselőház egyik mikrofonjába a testület egyik gyorsírónője, Diane Reidy.

Az incidens szerda késő este történt, miután az amerikai kongresszus képviselői már majdnem végeztek a gazdasági összeomlást megakadályozó határozat megszavazásával. A folyamatosan beszélő nőt végül a képviselőház biztonsági őrei rángatták el a szónoki emelvénytől.

Ileana Ros-Leithen floridai republikánus képviselő szerint a gyorsírónő előtte megkérdezte tőle, hogy be vannak-e kapcsolva a mikrofonok, majd odament és elkezdett szónokolni. A képviselő hiába próbálta megakadályozni, a nő az ördögről is szólt valamit. "Hirtelen történt, összezavart, és szívszorító volt. Alapállapotban egy finom lélek" - mondta a nőről a képviselő.

A gyorsírónőt kihallgatták, majd egy közeli kórházba vitték elmeorvosi vizsgálatra. Azt egyelőre nem tudni, hogy indítanak-e ellene büntetőeljárást.