Egyre durvább a helyzet Thaiföldön

Vágólapra másolva!
A kormányellenes tüntetések miatt kiírt előre hozott parlamenti választások elhalasztására szólította fel a kabinetet a thaiföldi választási bizottság csütörtökön, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi helyzetben nem tudnának tiszta és szabad voksolást rendezni az országban.
Vágólapra másolva!

A bizottság ezt azt követően jelentette be, hogy Bangkokban több tucatnyian megsérültek és egy rendőr meghalt, amikor tüntetők erőszakkal próbáltak behatolni annak a stadionnak a területére, ahol az előre hozott választások jelöltjeinek regisztrációja folyik.

Jinglak Sinavatra kormányfő ugyanakkor újságíróknak azt mondta, hogy az ellenzék nyomása ellenére sem hajlandó elhalasztani a február 2-ára kiírt választásokat.

A tüntetők elutasítják a választások megrendezését, ehelyett azt szeretnék, ha a király maga nevezne ki egy "népi bizottságot", azaz egy választás nélkül megalakított ideiglenes kormányt. Az ellenzéki Demokrata Párt hívei hónapok óta követelik az általuk korruptnak tartott kormány távozását, azt állítva, hogy a demokratikusan megválasztott vezetés valójában Jinglak bátyja, a 2006-ban a hadsereg által eltávolított, majd a börtön elől külföldre menekült korábbi kormányfő, Thakszin Sinavatra irányítása alatt áll.

A tüntetések miatt korábban Jinglak előre hozott választások kiírására kényszerült. Ugyanakkor a kormánypártnál országszerte jóval kevésbé népszerű, de Bangkokban nagy támogatást maga mögött tudó Demokrata Párt szombaton bejelentette, hogy bojkottálja a voksolást.

Az olykor százezres tömeget is vonzó tüntetések eddig döntően békés mederben folytak a thai fővárosban, csütörtökön azonban a tüntetők egyebek mellett csúzlikból kilőtt acélcsavarokkal támadtak a választási regisztrációt biztosító rendőrökre, akik könnygázzal, gumilövedékekkel és vízágyúkkal válaszoltak.

A rendőr, aki életét vesztette, a legfrissebb információk szerint haslövést kapott. Egészségügyi források szerint egy tüntetőt éles lőszerrel fejbe lőttek, a rendőrség azonban azt állította, hogy csak gumilövedéket vetettek be.

A középosztály és az elit által támogatott Demokrata Párt, illetve a vidéki szegényrétegeket maga mögött tudó Thakszin Sinavatra és szövetségesei közel egy évtizede küzdenek a hatalomért Thaiföldön. A Demokrata Párt húsz éve nem nyert választást, ennek ellenére a hadsereg és a bíróságok beavatkozása miatt többször volt hatalmon.

A legutóbbi belpolitikai válság azért tört ki, mert a kormány ősszel megpróbált keresztülvinni a parlamenten egy törvényt, amely amnesztiát adott volna Thakszinnak.