Iszlamista diákok felgyújtották egy kairói egyetem épületét

Vágólapra másolva!
A diákok összepcsaptak a rendőrökkel, egy diák meghalt.
Vágólapra másolva!

A Muzulmán Testvériséghez hű egyiptomi diákok szombaton összecsaptak a rendőrökkel Kairóban, ahol felgyújtották az al-Azhar egyetem egyik épületét. Helyi híradások szerint a rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni szombaton a tüntető diákokat, akik megakadályozták, hogy vizsgára készülő társaik bejussanak az ország és a szunnita iszlám legnevesebb vallási egyeteme, az al-Azhar egyik épületébe. A tüntetők köveket és égő gumiabroncsokat dobáltak a rendfenntartókra.

Forrás: AFP/Khaled Kamel

A diákok később behatoltak a kereskedelmi és mezőgazdasági karoknak otthont adó épületbe és felgyújtották azt. A két emeletet beborító lángokat a tűzoltók nem sokkal később eloltották. A rendőrök is behatoltak az épületbe, a velük szembeszálló egyik diák halálos sebet kapott. A helyi híradásokból nem derült ki, hogy a tizenkilenc éves fiatalembert éles lőszerrel vagy más módon sebezték halálra.

Pénteken is számos összecsapás tört ki Egyiptom-szerte a kormány által szerdán terrorszervezetnek nyilvánított Muzulmán Testvériség hívei és a rendőrség között. Az erőszakos cselekményekben legalább három ember meghalt, a hatóságok az iszlamista szervezet több mint 250 tagját letartóztatták.