Golyózápor zúdult a német nagykövet otthonára Athénban

Vágólapra másolva!
Legalább hatvan töltényhüvelyt talált az athéni rendőrség a német nagykövet rezidenciájánál, miután golyózáport zúdítottak a nagykövet otthonára hétfőn hajnalban. Senki sem sérült meg. A rendőrség terrorelhárító részlege lezárta a környező utcákat.
Vágólapra másolva!

Terroristák adhatták le a sorozatokat automata fegyverekből, és a céljuk a görög kormány szerint az lehetett, hogy csorbítsák Görögország tekintélyét, mielőtt átveszi az Európai Unió elnökségét.

A rendőrség eddig legalább hatvan töltényhüvelyt talált Wolfgang Dodle német nagykövet rezidenciája körül. Hat embert őrizetbe vettek, ám kikérdezésük után el is engedték őket, és eljárást sem indítottak ellenük. A nyomozást segíthetik a környék térfigyelő kameráinak felvételei.

Németország nem népszerű Görögországban, jóllehet Berlin Athén fő hitelezője, ugyanakkor a gazdasági szigor megkövetelője is. Görögország gazdasági állapota immár hatodik éve "válságos", és lakossága nehezen viseli a megszorító intézkedéseket, amelyeket a külföld a hitelezés fejében szabott meg.

Külföldi diplomaták ellen szélsőbaloldali terroristák az 1970-es évek közepétől többször is követtek el merényleteket, ám ezek igencsak megritkultak, miután egy évtizede a görög rendőrség határozottan lecsapott a radikális fegyveresekre.

Az épület - amely jelenleg a német nagykövet otthona - 1999-ben is támadás célpontja volt: egy házilag fabrikált rakétával lőtték meg. Akkor sem sérült meg senki. Azt a támadást a November 17. nevű terrorista csoport vállalta magára. A hétfő hajnali merénylet elkövetőjeként még senki nem jelentkezett. Görögország fél évre az EU soros elnöke lesz, 2014. január elsejétől június 30-áig.