A Titanickal viccelődtek a dél-koreai komp diákjai

Vágólapra másolva!
Az egyik áldozat felvette videóra a tragédia előtti perceket. Az apja nyilvánosságra hozta.
Vágólapra másolva!

Találtak egy videofelvételt az április 16-i dél-koreai kompbaleset egyik tizenéves áldozatának mobiltelefonján, amelyen középiskolások egy csoportja a Titanicról viccelődik és egymást vagy saját magát fényképezi röviddel az után, hogy a komphajó már kezdett az oldalára dőlni.

A fiatalok hangulata az idő múlásával romlott, később már csak kínjukban próbáltak tréfálkozni, így azzal, hogy helyezzenek S.O.S. üzenetet a Facebookra. Többször is hallani, ahogy a komp hangosbeszélőjén mindenkit arra szólítanak fel, hogy ne hagyják el a helyüket.

A felvételen látszik, hogy fél órával később a komp már annyira az oldalára dőlt, hogy a diákok a padló helyett az egyik falon ültek. Egyikük megjegyezte, hogy a gravitációval dacolnak.

A videót készítő 17 éves áldozat apja csütörtökön bocsátotta adta oda a felvételt az Associated Press amerikai hírügynökségnek, mert megszerette volna mutatni a világnak, milyen állapotok uralkodtak a Sewol komphajón.

Az április 16-ai kompbalesetben több mint 300-an, főként diákok és tanárok haltak meg vagy tűntek el. A hatóságok a 6825 tonnás komp irányításáért felelős mind a 15 tengerészt letartóztatták, a dél-koreai miniszterelnök pedig lemondott a tragédia után.

Itt találja cikkeinket a kompbalesetről.