Most a jégtörők nem tudnak mozdulni az Antarktisznál

Vágólapra másolva!
Elakadt az antarktiszi jégben pénteken a korábban segítséget nyújtó kínai jégtörő, tovább bonyolítva a kilenc napja tartó mentőakciót. Az orosz hajó utasai már az ausztrál jégtörőn vannak, de egyelőre kétséges, hogy át tud-e majd hatolni a jégtáblák között.
Vágólapra másolva!

A Hósárkány (Hszüelung) nevű kínai jégtörő helikoptere csütörtökön szállította el az Antarktisznál jég közé szorult orosz hajó, az Akagyemik Sokalszkij utasait az Aurora Australis ausztrál jégtörőhöz. Most azonban a kínai hajó is elakadt a jégben.

A kínai jégtörővel történtek után kétséges, hogy az ausztrál hajó át tud hatolni a masszív jégtömegen – közölte az ausztrál tengerészeti biztonsági hatóság.

Az Aurora Australis szombaton a korai órákban megkísérli, hogy a dagály idején átmanőverezzen a hatalmas jégtáblák között. Addig elővigyázatosságból nem mozdul jelenlegi helyéről, a nyílt vízen marad – közölte a hatóság.

A hajó egyébként egy antarktiszi bázisra tart, hogy utánpótlást vegyen fel, mielőtt elindulna megmentett utasaival Ausztráliába. Érkezése a tasmaniai Hobart kikötőjébe január közepén várható.

Az Akagyemik Sokalszkij, amely november 28-án hajózott ki Új-Zélandról, december 24-én az Antarktisz partjai közelében, a Commonwealth-öbölben, Hobarttól 2778 kilométerre rekedt a jég között. Mentését hóvihar, erős szelek, köd és vastag jég akadályozták. Három jégtörőt is küldtek a kiszabadítására, de mindhárom próbálkozás kudarccal végződött.