Hét emeletet zuhant az amerikai illuzionista

Vágólapra másolva!
Scott Lewis szörnyethalt. Nem tudni, hogy mi történt.
Vágólapra másolva!

Kizuhant egy sydneyi apartmanház 11. emeleti erkélyről Scott Lewis neves amerikai hipnotizőr előadóművész és szörnyethalt - közölte vasárnap a helyi rendőrség. A hipnotizőr hat további előadóval lépett fel egy műsorban, amelyet csütörtöktől tűztek műsorra a Sydney Operaházban.

Médiajelentések szerint Lewis a ház egy 11. emeleti erkélyéről egy 4. emeleti erkélyre zuhant, ott találták meg holttestét a helyszínre kihívott rendőrök szombat délelőtt. Lewis a műsor más fellépőivel együtt kapott szállást a házban, amely nincs messze az operától.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta: nem találtak gyanús körülményt a halálesettel kapcsolatban az eddigi vizsgálat során. Egyelőre azt sem állapították meg, hogy véletlen baleset vagy öngyilkosság történt.

Az operaház közleményében "csodálatos előadóként" méltatta Lewist. Az illuzionista program társproducere pedig bejelentette, hogy Lewis emléke előtt tisztelegve folyatják a műsort. Lewis a honlapja szerint az előadóművész Las Vegas történetének leghosszabban futó családbarát humoros hipnotizőr műsorát mondhatta magáénak.