Lavrov: Oroszország nem résztvevője az ukrán válságnak

Vágólapra másolva!
Az orosz külügyminiszter kikelt az új kijevi vezetés ellen.
Vágólapra másolva!

Az orosz külügyminiszter szerint országa kész őszinte párbeszédet folytatni az ukrán válságról, de felszólítja partnereit, hogy ne próbálják Oroszországot úgy beállítani, mintha a konfliktus egyik résztvevője lenne. Szergej Lavrov a tádzsik kollégájával, Szirodzsiddin Aszlovval Moszkvában tartott szombati megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Oroszország kész folytatni a párbeszédet, amelynek őszintének és partnerséginek kell lennie anélkül, hogy bárki megpróbálná Oroszországot a válságban részt vevő félként beállítani. Hozzátette, hogy a válságot nem Moszkva teremtette, sőt, "azt korábbi többszöri figyelmeztetéseink dacára hozták létre mesterségesen szigorúan geopolitikai okokból".

Az orosz diplomácia vezetője ismét felhánytorgatta, hogy a Viktor Janukovics volt ukrán elnök és az ellenzék vezetői által február 21-én aláírt megállapodást nem valósították meg. Saját szavaik szerint a "győztesek kormányát" hozták létre a nemzeti egységkormány helyett - hangoztatta Lavrov, aki hiányolta az ígért alkotmányos reformokat, az elfoglalt közterek és közintézmények blokádjának megszüntetését.

Kifogásolta azt is, hogy az új ukrán kormány "nem független, a radikális nacionalistáktól függ". Úgy vélte, hogy a Nyugat tudja, mit képvisel a radikális Jobboldali Szektor, de a politikai célszerűség jegyében igyekeznek elhallgatni a tényeket. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Jobboldali Szektor törvényesíteni akarja önvédelmi osztagait és fegyvereket követel nekik.

"Nincs semmiféle állami ellenőrzés a jogrend felett, a Jobboldali Szektor rendeli a zenét, a terror és az ijesztgetés módszere működik. Fenyegetéseket kapnak nemcsak hivatalos ukrán személyiségek, hanem a szomszédos oroszországi régiók vezetői is". Lavrov kijelentette azt is, hogy Moszkva el akarja érni az orvlövész-ügy kivizsgálását. A kijevi orvlövészek ügyét nem szabad szőnyeg alá seperni, azzal foglalkoznia kell az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek - mondta.