Százezrek keresik műholdfelvételeken a Boeing nyomát

Vágólapra másolva!
Emberek tömegét vonta be a kutatásba egy amerikai vállalat. A malajziai légierő továbbra is elképzelhetőnek tartja, hogy a múlt szombaton eltűnt repülőgép visszafordult. A hatóságoknak még mindig fogalmuk sincs, hogy mi történt.
Vágólapra másolva!

A Malaysia Airlines repülőgépéről érkező utolsó üzenet szerint a pekingi járat fedélzetén minden rendben volt, mielőtt a gép eltűnt a Dél-kínai-tenger felett. Eddig mintegy 600 ezer ember vizsgálta az amerikai DigitalGlobe vállalat műholdfelvételeit, hogy nyomára bukkanjon a Malaysia Airlines eltűnt utasszállító gépének. A weboldal látogatói az óceán óriási felbontásban, véletlenszerűen eléjük tárt részletén, kockáról kockára vizsgálhatják át a vízfelszínt, és négyféle jelzést helyezhetnek el a felvételeken, ha azokon roncsdarabot, mentőcsónakot, olajfoltot vagy más nyomot vélnek felfedezni.

A DigitalGlobe úgynevezett crowdsourcing kampánya arra irányul, hogy emberek tömegét vonják be a kutatásba, és a társaság azt tervezi, hogy naponta frissíti majd ezen a weboldalon átvizsgálható felvételeket. Nem sokkal a Kuala Lumpur és Peking között közlekedő MH370 járat eltűnése után érdeklődők e-mailekben kérték, hogy átvizsgálhassák a műholdfelvételeiket. Ezután tették közzé felhívásukat. Az Egyesült Államok kormányügynökségei szintén hozzáférnek a cég öt képalkotó műholdjának felvételeihez.

Sajtóhírek szerint a malajziai hadsereg egy radarja a Malaka-szoros közelében észlelte a szombaton 239 emberrel a fedélzetén eltűnt Boeing 777-es utasszállító repülőgépet, vagyis több száz kilométerrel távolabb attól a ponttól, ahol a polgári hatóságok utoljára tudtak a gép helyzetéről. A malajziai légierő vezetője azonban ezt később cáfolta, azt azonban továbbra is elképzelhetőnek tartotta, hogy a repülőgép visszafordult.

Egy ausztrál tv-állomás híre szerint az eltűnt gép első tisztje, Fariq Abdul Hamid két éve behívott két nőt a pilótafülkébe repülés közben. Egyikük most szerdán a tv hírműsorában elmondta, hogy ő és a barátnője a thaiföldi Phuket és a malajziai Kuala-Lumpur közötti egyórás úton végig benn lehettek a fülkében, a pilóták beszélgettek velük és dohányoztak is, annak ellenére, hogy mindkettő szigorúan tilos. Az adásban megszólaló Jonti Roos úgy látta, hogy ez nem volt szokatlan a gép személyzete számára.

Hugh Dunleavy, a Malaysia Airlines kereskedelmi igazgatója szerdán a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, "nincs okunk feltételezni, hogy a személyzet bármilyen cselekedete okozta a gép eltűnését".

A keresés tovább folyik a Kína és az Andamán-tenger közötti nagy területen, a hatóságok még mindig nem jutottak közelebb annak kiderítéséhez, hogy mi történt a géppel és a fedélzetén lévő 239 emberrel. A hatóságok továbbra sem tudják, hogy mi történt a géppel.